A román-lengyel mérkőzés incidenseit vizsgálja a FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi eljárást indított a november 11-i román-lengyel vb-selejtező incidenseinek kivizsgálására – írja az Agerpres hírügynökség.

A sima vendéggyőzelemmel végződő találkozó második félidejében egy pályára dobott petrárda Robert Lewandowski mellett robbant fel. A lengyel csatár ápolásra szorult, de nem sérült meg komolyabban. Sőt, a mérkőzés utolsó negyedórájában két gólt szerzett, ő állította be a 0–3-as végeredményt.
Az összecsapást kis időre az első félidőben is meg kellett állítani, miután a román drukkerek pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. Verekedés is volt a lelátón, a lengyelek „Ria, ria, Hungária” rigmussal provokálták a románokat. A bukaresti meccs napján egyébként 12 lengyel drukkert őrizetbe vettek a román hatóságok.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) képviselői a vb-selejtező előtt, illetve a mérkőzés közben is felhívták a szurkolók figyelmét, hogy kerüljék a szabálysértéseket. A FRF vezetői attól tartanak, hogy a soron következő, Dánia elleni mérkőzésre pályaeltiltást szabhat ki a FIFA.

Kapcsolódók

Kimaradt?