WTA-vb: Halep elbukta az elődöntőt

Máris véget ért Simona Halep számára a szingapúri WTA-világbajnokság. A világranglistán negyedik helyezett román lány Angelique Kerber után Dominika Cibulkovától is vereséget szenvedett, így a nyitókörben hiába győzte le az amerikai Madison Keys-t, nem jutott be az elődöntőbe. Halep katasztrofálisan kezdte utolsó mérkőzését a piros csoportban, szlovák ellenfele gyorsan elhúzott 3–0-ra, ezzel pedig gyakorlatilag el is úszott az első szett. A második játszma már jóval izgalmasabban alakult, Cibulkova végül rövidítéssel nyerte meg a meccset.

A román versenyző kisebb sérüléssel bajlódott, de nem ezzel magyarázta a vereséget meccs utáni nyilatkozatában: „A térdem rendben van, nem szeretnék erről beszélni. Cibulkova ügyesen játszott, a tenyerese jól működött, dominálta a mérkőzést. Túl sokat voltam az alapvonal mögött, másfelől pedig többet kellett volna variálnom az ütéseket. A végsőkig küzdöttem, ki vagyok békülve magammal.”

Halep egyetlen győzelmét 153 ezer dollárral, valamint 300 világranglista-ponttal díjazza a WTA, a tornára való bejutásért pedig további 151 ezer dollár jár hivatalból. A legjobban rangsorolt román teniszező lecsúszhat a ranglistán, hacsak a szingapúri eseményt nem a cseh Karolina Pliskova fogja megnyerni.

Szingapúri WTA-világbajnokság, piros csoport, 3. forduló

  • Simona Halep–Dominika Cibulkova 3:6, 6:7

Kapcsolódók

Kimaradt?