Ismét „túrázik” a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata

Nyolc mérkőzés után a kilencedik helyen áll a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a MOL Ligában, az élmezőnytől leszakadva, de a középmezőnyhöz közel. Az eddigiekben nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak a csíki fiúk: küzdelmes meccsek pontszerzéssel, zakó Debrecenben, pazar játék Brassó ellen, majd csapkodó produkció a Fradi, vagy épp a DVTK ellen.

A hétvégén újabb feladatok elé néznek a kék-fehérek, hiszen következik a második idegenbeli túra. Előbb szombaton a HK Belgrád, majd hétfőn az UTE, végül kedden a Dunaújvárosi Acélbikák vendégei lesznek. Ellenük kellene ezen a hullámzó görbén egyenesíteni. Ehhez pontosabb, erőszakosabb és gólra törőbb játékra lesz szükség – olvasható a klub szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. „Az elmúlt napokban nagy hangsúlyt fektettünk a támadások felvezetésére, illetve a speciális játékok gyakorlására, de leginkább az előnyös helyzetekre. Ezen két aspektusban nagyon nem működött a játékunk, de ezek fejlesztése folyamatos az egész évben. Odafigyeltünk a mentális felkészülésre is, hogy a srácok csapatban gondolkodjanak, a pozitív eseményekből igyekezzenek építkezni, erőt meríteni” – fogalmazott Tom McCarthy a Sportklub szakvezetője.

„Új kapus is érkezett a csapathoz, így nagyon jól jött, hogy Sam Liebkind (a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kapusedzője – szerk. megj.) újabb foglalkozást tartott számukra. Érkezett még a múlt héten Matt Spafford és Egyed Róbert is, akik újabb löketet adhatnak, hasznos tagjai lesznek a csapatnak” – vélekedett a kanadai edző.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?