BL: a Dortmund elrontotta a varsói bulit

A lengyel fővárosban jegyezték a Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legkategorikusabb sikerét. Fölényes győzelmet aratott odahaza a Manchester City, de hiába nyert a Leicester City is simán, az angolok öröme mégsem lehet teljes. Ronaldo és Morata volt a Real Madrid szolgálatos tűzoltója.

Varsóban igazi fociünnepre készültek szerdán este, a Legia drukkerei különleges óriásmolinót feszítettek ki, előkerültek a görögtüzek és a szurkolók vidáman énekeltek. Más kérdés, hogy a fieszta nem tartott sokáig, a Borussia Dortmund bő negyedóra elteltével már három gólnál járt.

A BvB atomjaira szedte a lengyel együttest, az első félidőben ponthelyzetekre, majd a szünet után kontrákra alapozott Thomas Tuchel együttese. Hat gól, hat különböző játékostól: Götze, Papasztatopulosz, Bartra, Guerreiro, Castro, utolsóként pedig Aubameyang is betalált. Nemanja Nikolics, a hazaiak magyar válogatott támadója a 63. percben állt be, de ő sem tudott segíteni csapatán, 0–6 lett a vége.

Időközben a csoport másik mérkőzésén a Tottenham és a Monaco gyötörte egymást. Kisebb meglepetésre a londoni csapat egy pontot sem tudott szerezni hazai pályán. Bernardo Silva és Lemar góljára Alderweireld még válaszolt, de a második 45 percben a Monaco megtartotta előnyét.

Madridban bombameglepetés készülődött, csak néhány másodperc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Cristiano Ronaldo szabadrúgásból egyenlített nevelőegyesülete ellen. A legutóbbi kiadás spanyol bajnoka végül mindhárom pontot otthon tartotta, Morata a 94. percben fejelte be a győztes gólt. Korábban Bruno César lövésével szerezte meg a vezetést a Sporting, amely kis szerencsével nagy eredményt érhetett volna el a Santiago Bernabeuban.

Az E-csoport másik összecsapásán a CSZKA Moszkva kétgólos mínuszról sem adta fel a Leverkusen pályáján. Az oroszoknak a gyenge kezdés ellenére sikerült döntetlenre menteni a találkozót.

A nagy esőzés miatt az eredetileg keddre kiírt Manchester City–Borussia Mönchengladbach meccset szerdára halasztották. A Premier League-ben kiválóan menetelő Guardiola-legénység a BL-ben is jól rajtolt. Agüero mesterhármasával beparkolt Lionel Messi mellé a góllövőlistán, a 4–0-s végeredményt pedig a nigériai Ihenacho állította be.

Egyaránt háromgólos győzelmet aratott a csoportkör első fordulójában a Lyon és a Dinamo Zagreb, míg a Juventus és a Porto meglepő hazai döntetlennel kezdett.

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör
1. forduló, szerdai eredmények

E-csoport

  • Leverkusen–CSZKA Moszkva 2–2
  • Real Madrid–Sporting 2–1

F-csoport

  • Tottenham–Monaco 1–2
  • Legia Warszawa–Dortmund 0–6

G-csoport

  • Club Brugge–Leicester City 0–3
  • FC Porto–FC Köbenhavn 1–1

H-csoport

  • Lyon–Dinamo Zagreb 3–0
  • Juventus–Sevilla 0–0

C-csoport

  • Manchester City–Borussia Mönchengladbach 4–0 (keddről elhalasztott meccs)

Kapcsolódók

Kimaradt?