Rio 2016: rajtolnak az atlétikaszámok

Péntektől tíz napon át az Olimpiai Stadion ad otthont a riói ötkarikás játékok egyik kiemelkedő programjának, az atlétikai versenyeknek.

A 19 fős magyar csapatból a címvédő Pars Krisztián mellett többen is pontszerzők lehetnek. A szombathelyi kalapácsvető négy évvel ezelőtt esélyeshez méltóan diadalmaskodott, s ezúttal is dobogóra állhat, bár tavaszi műtétje után nagyon messze van legjobb formájától. Júliusban a Gyulai Memorialon mindössze 70,74 métert ért el – mint mondta, gyerekkorában dobott utoljára ekkorát –, majd az országos bajnokságon is csak 73,38 méterig jutott.

Pars gyenge formája miatt ezúttal Márton Anita a magyar csapat legnagyobb reménysége. A békéscsabai súlylökő az elmúlt két évben fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi Európa-bajnokságon, tavaly első lett a prágai fedettpályás Európa-bajnokságon, s negyedik a pekingi vb-n. Idén ezüstöt nyert a fedett világbajnokságon és az szabadtéri Eb-n is.

Az egész olimpia egyik legnagyobb sztárja, a hatszoros ötkarikás bajnok Usain Bolt Rióban történelmi tettre készül. A jamaicai sprinter célja, hogy a pekingi és a londoni játékokhoz hasonlóan most is megnyerje a 100 és a 200 métert, illetve a 4x100-as váltót is aranyéremhez segítse. Szintén folytathatja egyedülálló sorozatát Mo Farah. A brit futó a londoni játékok után a 2013-as, majd a 2015-ös vb-n is duplázott, azaz megnyerte az 5000 és a 10 ezer métert is.

A sprintszámokban újra az amerikaiak és a jamaicaiak fölénye várható, s nagy kérdés, hogy a holland Dafne Schippers, aki a tavalyi vb-n 36 éves Európa-csúcsot megdöntve nyerte a 200 métert (21.63 mp), valamint második volt 100-on, bele tud-e szólni ezúttal is az érmek sorsába.

Az atlétikai mezőny ugyanakkor foghíjas lesz, mivel a nemzetközi szövetség (IAAF) tavaly november 15-én felfüggesztette az oroszok tagságát szisztematikus doppingolás miatt, majd június 17-én meghosszabbította a kitiltást. Így a sportági nagyhatalomnak számító ország versenyzői nem indulhatnak Rióban. Az oroszok az amerikaiak mögött a második helyen zártak a londoni olimpián atlétikában.

Korábban megírtuk, hogy erdélyi magyar atléta is kijutott az olimpiára. Miklós Andrea kvótát szerzett a játékokra a 4x400-as váltóval, amely a hollandiai Európa-bajnokságon döntőbe jutott. A fiatal sportoló az elutazás előtt nyilatkozott a Maszolnak, ITT olvashatnak róla.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?