Ebből a 30 játékosból válogatja ki Storck a magyar Eb-keretet

Bernd Storck, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitány kijelölte azt a 30 fős keretet, amelynek tagjai vasárnaptól részt vesznek a közvetlen Európa-bajnoki felkészülés első jelentős állomásán, a közel két héten át tartó ausztriai edzőtáborozáson.

A magyar szövetség honlapján olvasható hír szerint a válogatott itthon játszó tagjai közül többen már Telkiben edzenek, a Ferencváros és az Újpest játékosai a szombati kupadöntőre készülnek, a légiósok jelentős része pedig klubcsapata utolsó idénybeli bajnoki mérkőzésein vesz részt. A szakembernek így különleges szempontokat is figyelembe kellett vennie, mikor összeállította a következő két hét programját, és kijelölte a keretét. 

Az együttesben négy kapus kapott helyet, ezúttal a Király Gábor, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Megyeri Balázs összetételű négyesre számít a szakmai stáb. Védőposzton tizenegy labdarúgót figyel a kapitány, köztük az U21-es válogatott Kocsis Gergőt és Bese Barnabást is. Ugyancsak az utánpótlás-válogatottat erősítette az utóbbi fél évben a középpályán számításba vett Sallai Roland-Vida Máté duó, míg a csatársorban - Priskin Tamás és Németh Krisztián sérülése miatt - Lencse László is bizonyíthat Ausztriában. A játékosok több turnusban érkeznek az edzőtáborba attól függően, hogy mikor végeznek klubkötelezettségeikkel.

„A visszaszámlálás elkezdődött, nemcsak a stáb, hanem a játékosok is izgatottan várják a közös munka megkezdését, mindenki nagyon örül, hogy újra együtt lehet a válogatott - mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. - A keretben nincs túl sok meglepetés, a májusi munka első szakaszára viszonylag bő kerettel készülünk, így fiatalok is lehetőséget kapnak, hogy megmutassák magukat. Vannak kisebb nehézségeink, egyelőre Priskin Tamás és Németh Krisztián is sérült, illetve a német osztályozók miatt Stieber Zoltán, valamint Kleinheisler László is hiányozhat az edzőtábor második feléig. Remélhetőleg minden játékosra jó fizikai állapotban számíthatunk Ausztriában, és elkerülik a csapatot a további sérülések a felkészülés során."

A válogatott kerete: 
    kapusok: Király Gábor (Swietelsky-Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Getafe)
    védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton FC), Pintér Ádám (Ferencváros), Korcsmár Zsolt (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva)
    középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Werder Bremen), Sallai Roland (Puskás Akadémia), 
    támadók: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Stieber Zoltán (Nürnberg), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (al-Gharafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros), Lencse László (Újpest FC)

Kapcsolódók

Kimaradt?