Klein Dávid megmászta az Annapurnát
Több külföldi hegymászó oldal értesülése szerint Klein Dávid vasárnap felért a Himalájában található Annapurna nevű, 8091 méteres hegy csúcsára. Ez korábban magyar embernek még nem sikerült. Egybevágó információk szerint Klein oxigénpalack használata nélkül jutott fel a csúcsra.
A hegymászó Facebook-oldala szerint Klein vasárnap este már elérte a 7100 méteres tábort, és ott éjszakázik.
Kleinnek két hete már volt egy csúcskísérlete. Akkor 7400 méterről fordult vissza. „A négyes táborból három órát másztunk a német társammal, Josttal, és nagyjából 7300-7400 méterig jutottunk. A hely, ahol aztán végül megpihentünk, ideális négyes tábor lenne. (A mostani túl alacsonyan van: kb. 7000 méteren.) Ott aztán gyorsan utána számoltunk és beláttuk, hogy ezzel a sebességgel a csúcs még legalább 10-12 óra távolságra volt. A szél erősen fújt, mi azonban már nem éreztük magunkat annak, a csúcsra érkezésünk pedig messze a megállapított visszafordulási időre esett volna. Mivel tudtuk, hogy még lesz lehetőség egy újabb csúcstámadásra, úgy döntöttünk, hogy a többi hegymászóhoz hasonlóan végül mi is később próbálkozunk” - írta expedíciós oldalán.
A második kísérletre két hetet kellett várni. Április 28-án indult el az alaptáborból. Kihagyta az egyes tábort, és rögtön az 5600 méteres második táborban éjszakázott. A negyedik tábort ezúttal magasabban, 7100 méteren állította fel. A hajnali órákban indultak útnak, és igen hosszú mászással, 13 óra alatt értek fel a csúcsra, írta a Mozgásvilág.
Az Annapurna volt Klein negyedik 8000-es csúcsa. Korábban a Cso-Ojut (8201 m), a Broad Peaket (8051 m) és a Manaslut (8156 m) mászta meg.