Fed Kupa: a vereség ellenére a világcsoportban maradnak Halepék?

Amint arról helyszíni tudósításainkban beszámoltunk, Románia 4-1-re kikapott Kolozsváron Németországtól a női tenisz Fed Kupa világcsoportjában maradásáért rendezett osztályozón. Simona Halep és társai ellen ellenére jövőre is az világelitben szerepelhetnek, ha a sorozatot szervező ITF teljesíti az országos szövetségek kérését és a jelenlegi 8-ról 16-ra növeli a Világcsoportban szereplő országok számát.

A hétvégi mérkőzéseket felvezető sajtótájékoztatók egyikén az esetleges kiesés miatt aggódó német újságírók azt vetették fel Barbara Rittnernek, a német Fed Kupa válogatott csapatkapitányának, hogy tettek-e lépéseket annak érdekében, hogy a világcsoportot 16-os létszámúra növeljék. Rittner ekkor mondta el, hogy a német szövetség már írásban kérte a létszám megemelését, ugyanis a jelenlegi rendszer szerint egy elvesztett negyeddöntő után már a kiesés elkerüléséért kell küzdeni.

Ugyanezt a tervet erősítette meg hétfőn a hétvégi összecsapás vesztes csapatkapitánya, a román Alina Tecșor is, aki reményét fejezte ki, hogy az ITF rábólint a kérésére és 2017 februárjában csapata nem a 2. Osztályban, hanem a világcsoportban lesz érdekelt.

„Az erőviszonyokat sokkal jobban leképezné a 16 csapatos világcsoport, ugyanis jelenleg egy jobb játékos sérülése miatt egy év alatt ki is lehet esni az elitből. Nagyon remélem, hogy már 2017-től bevezetik az új rendszert” – fogalmazott Alina Tecșor.

Mint ismeretes, Románia idén februárban 3-2-re kikapott a sorozat negyeddöntőjében a címvédő Csehországtűl, a hétvégén pedig ugyancsak a kincses városban a német Fed Kupa csapat 4-1-re győzte le Halepéket a világcsoportban maradásért megrendezett osztályozón.

Kapcsolódók

Kimaradt?