Fed Kupa: teniszthriller után egyenlített Simona Halep

Fordulatos, drámai mérkőzés végén egyenlítette ki a Románia-Németország női tenisz Fed Kupa összecsapás állását Simona Halep, aki három szettben győzte le Andrea Petkovicot. A Kolozsvár új multifunkcionális sportcsarnokában, 7300 néző előtt megrendezett sorozat első, szombati mérkőzését a WTA-ranglista 3. helyén álló Angelique Kerber nyerte Irina Begu ellen.

A hazai szurkolóknak több ünnepelnivalójuk akadt a Simona Halep-Andrea Petkovic mérkőzésen, ugyanis a konstancai lány a WTA-ranglistáján elfoglalt helyét (6) „érvényesítve” magához ragadta a kezdeményezést.

Halep a harmadik gémben elvette Petkovic adogatását, amit aztán saját adogatása megnyerésével biztosított be. 3-1

A tuzlai (Bosznia-Hercegovina) születésű német teniszező következő adogatása is nagyon feszült pillanatokkal szolgált, 40-40-hez érve a felek felváltva kaptak esélyt a játszma megnyerésére. Végül ez sikerült Petkovicnak, ami a szett további kimenetelét is előrevetítette: hosszú, a salakpályára jellemző labdameneteket és szoros gémeket láttunk. A játékosok fej-fej mellett haladtak 5-4-ig, amikor Halep az első szett megnyeréséért adogathatott. 40-15-nél értékesítette első lehetőségét és 49 perc után megnyerte az első szettet.

A második szett is hasonló forgatókönyvvel kezdődött, Halep második nekifutásra elnyerte Petkovic adogatását (2-1) és sajátja megnyerésével brékelési kényszerbe juttatta ellenfelét. 3-1

A következő három gém a németről szólt, aki előbb ledolgozta a hátrányát, majd saját adogatásának megnyerésével pszichológiai előnybe került. 3-4

Itt aztán megmutatkozott Halep tapasztalata, aki megnyerte adogatását és a legjobb pillanatban ismét elvette Petkovic szerváját. 5-4

A győzelem kapujában megremegett Halep keze és viszonylag eseménytelenül elvesztette adogatását. 5-5

A héten tartott sajtótájékoztatókon Andrea Petkovic többször is elmondta, hogy bár minden eddigi találkozóját elvesztette Helep ellen, egyre szorosabb mérkőzéseket sikerül játszania a román lánnyal. Reményét fejezte ki, hogy az áttörés Fed Kupán történik meg.

A 11. gémet a német lány nyerte meg és egy játszmányi távolságra került az egyenlítéstől. Drámai pillanatok következtek Halep szerváján, ugyanis a román lány előbb elhúzott 40-0-ra, majd Petkovic egyenlített. Fordítania viszont már nem sikerült, Halep megnyerte adogatását és következhetett a rövidítés. 6-6.

A második szett Petkovicé lett, aki a tie-breaket 7-5 megnyerve egyenlített.

A harmadik szett nagyon rosszul indult Halep szempontjából, ugyanis már az első adogatását elveszítette. Egyre jobban kijött Petkovic fizikális erőfölénye, aki nagyon sok futásra kényszerítette a román lányt. Ismét összekapta magát Halep és a következő két gémet megnyerve visszaadta a szurkolóknak a győzelembe vetett hitet. 2-1.

Petkovic egalizált, majd Halep percei következtek, aki saját adogatása elnyerése után brékelt is. Az öröm korainak bizonyult, ugyanis Petkovic a dél-szlávokra jellemző harciassággal visszavette a bréket és a felek ismét egyenesbe kerültek. Petkovic 4-3-nál szerválhatott az egyenlítésért. Újabb fordulat következett, ugyanis Halep ismét brékelt és a mérkőzésért adogathatott. 5-3

Viszont ez nem az a mérkőzés volt, amelyiken a sablonok érvényesülnek, hiszen Petkovic visszavette brékjét. 5-4

Gondolom sejtik, mi történt a következő gémben. Igen, újabb brék, ezúttal az összecsapás utolsója, amivel Simona Halep megnyerte a mérkőzést és kiegyenítette a Románia-Németország Fed Kupa-találkozó állását.

Vasárnap 13 órakor a két csapat legjobbjának, Simona Halepnek és Angelique Kerbernek az összecsapásával folytatódik a találkozó.

Eredmény

  • Simona Halep-Andrea Petkovic 6-4, 6-7 (5-7), 6-4

Kapcsolódók

Kimaradt?