„Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek” – Kiss László az 1961-es nemi erőszakról

„Méltatlan lenne 55 év után, ha magyarázkodni kezdenék. Ott az ítélet, senki nem adna hitelt a szavaimnak. Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele" – nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, akiről kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Mint arról beszámoltunk, a privatkopo.hu bűnügyi magazin kedd reggeli cikkében eredeti dokumentumok alapján azt írta, a Ferencvárosi TC három tehetséges úszója, L. László, V. Lajos és az akkor 21 éves Kiss László két nappal azután, hogy a Nemzeti sportuszodában megismerkedtek későbbi áldozatukkal, egy Zsuzsanna nevű fiatal nővel, L. László lakásában közös erővel szexre kényszerítették. Mindhárman megerőszakolták, amiért a bíróság Kisst jogerősen három, L. Lászlót 3 év két hónap, V. Lajost 2 év börtönbüntetésre ítélte.

Szerdán reggel ülésezik a Magyar Úszó Szövetség vezetősége, ezt követi az edzőbizottság találkozója. A két testület egyaránt foglalkozik a Kiss László 55 évvel ezelőtti bírósági ítéletéről megjelentekkel és ennek napjainkra érvényes következményeivel. A testületi állásfoglalásokat ezután hozza nyilvánosságra a MÚSZ.

„Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk. Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá. Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzak, kaptam egy új esélyt és én éltem vele. Mindenki döntse el, hogy a magyar úszósport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján, hogy kellőképpen bizonyítottam-e vagy sem” – mondta Kiss László a Népszabadságnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?