Kilencven úszóedző támadja Hosszú Katinkát

Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak Kiss László csütörtökön lemondott szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől.

"E nyilatkozatot aláíró magyar úszóedzők nevében a leghatározottabban visszautasítjuk azt a szégyenteljes eljárást, amellyel Hosszú Katinka, de elsősorban férje, Shane Tusup kezelte Kiss László szövetségi kapitány párbeszédre irányuló gesztusát a 2016. január 6-án tartott sajtótájékoztatót követően" – áll az MTI-hez eljuttatott pénteki nyilatkozatban, amelyet neves klubedzők is aláírtak.

A trénerek elismerik Hosszú és edzőjének elmúlt években elért kiváló eredményeit, mellyel szerintük is nagyban segítették a sportágat, ugyanakkor kiemelték, hogy ezek még mindig messze elmaradnak Kiss Lászlónak az elmúlt évtizedekben elért sikereitől. A levélben méltatták a magyar szakember kapitányként végzett munkáját, megjegyezve, hogy "bámulatos tudását" szükség esetén bárkivel megosztotta, s így tett nem egyszer Hosszúval is.

"Pontosan ezért tartjuk felháborítónak, hogy amikor párbeszédre törekedne egy versenyzővel és edzőjével, akkor a versenyző az edző nyomására kitér előle, de fogalmazzunk pontosan: faképnél hagyja. Történjék bárhol, bármilyen körülmények között, mindez önmagában is minősíthetetlen, mint ahogy azt sem tartjuk helyénvalónak, hogy a kapitánynak kell egyáltalán keresnie a versenyzőt és edzőjét, mert azoknak valamilyen kívánságuk van. Ennek épp fordítva kellene történnie normális esetben: nekik kellene időpontot kérniük a kapitánytól, ennek a világon mindenütt ez a rendje – de különösen az, ha a kapitányt Kiss Lászlónak hívják" – olvasható a nyilatkozatban.

A trénerek felszólították Shane Tusupot, hogy a jövőben adja meg a kellő tiszteletet Kiss Lászlónak, a sajtótájékoztatón történtek kapcsán pedig nyilvános kérjen bocsánatot. A nyilatkozatban a szakemberek elismerik, hogy a magyarországi lehetőségek még mindig nem vethetőek össze az amerikai, ausztrál, orosz vagy francia viszonyokkal, azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az elmúlt évek minden eddiginél nagyobb pénzügyi támogatása, s létesítményfejlesztései révén nagyságrendekkel jobb feltételek között készülhetnek, mint akárcsak négy-öt évvel ezelőtt.

 "Ez garancia arra, hogy a magyar úszósport múltbéli és jelenlegi eredményessége a jövőben is kimagasló lesz – ehhez azonban az eddig megszokott nyugodt légkörre van szükség, melynek egyik alapfeltétele egymás kölcsönös tisztelete" – zárult a levél.

Hosszú széttépte a szerződését, Kiss László lemondott

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Az úszónő teátrálisan a 12 milliós szerződéstervezetét is széttépte.

A szerdai sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a helyiséget. Az ügy folyományaként Kiss László csütörtökön lemondott posztjáról, azonban Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök az MTI-nek azt mondta, nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?