Huszonkét hónap börtönbüntetést kértek Messire

Fordulat történt Lionel Messi bírósági ügyében, a legfrissebb fejlemény szerint a négyszeres aranylabdás Barcelona-játékos vádlott marad, és börtönbüntetés fenyegeti.

Kedden még úgy tűnt, Messi megússza az adócsalási ügyet, mivel az ügyészség indítványozta, hogy a játékos ellen szüntessék meg az eljárást. A Marca ugyanakkor azt írja, az ügyben az adóhatóság nevében eljáró ügyvédek nem voltak elnézők Messivel, és azt vallják, neki is tudnia kellett arról, hogy apja, aki egyben a menedzsere is, 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be az államkasszába.

Az adóhatóság nevében eljáró ügyvédek így Messi apjára, és a focistára is börtönbüntetést kértek, utóbbinak 22 hónapra kell bevonulnia, ha a bíró végül nem menti fel. A bíró így visszadobta az ügyészség indítványát, vagyis a focista vádlott marad.

Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el.

A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában - bejegyzett cégek kezelték. Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?