Sírva köszönt el a Real Madridtól Iker Casillas

25 év, 725 mérkőzés, 19 trófea után Iker Casillas távozik a Real Madridtól, a 34 éves kapus a jövőben a Porto játékosa lesz.

A világ- és Európa-bajnok spanyol klasszis vasárnap megtartotta – játékosként legalábbis – utolsó madridi sajtótájékoztatóját, amely telis tele volt érzelmekkel. „Huszonöt évig védtem itt, ez a klub nemcsak labdarúgóvá, hanem emberré is nevelt, és ezért nagyon hálás vagyok – kezdte Casillas, már az első pillanatokban is könnyes szemmel.

Minden idők egyik legjobb kapusa nyolcévesen került a Real utánpótlásába, az első csapatban 1999 szeptemberében – 18 esztendősen – mutatkozott be. Villámgyorsan ívelt felfelé a karrierje, hiszen egy évre rá már kiszorította a kapuból a német válogatott Bodo Ilgnert, 2000-ben pedig minden idők legfiatalabb kapusaként léphetett pályára a Valencia elleni BL-döntőn, melyet 3-0-ra meg is nyertek a királyiak.

Casillas még csak 21 volt, s már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatta magát, akkoriban aligha gondolta, hogy a harmadikra 2014-ig várni kell. Iker Casillas 19 különböző serleget nyert a Reallal, amelyben 725 alkalommal szerepelt, öt alkalommal választották meg a világ legjobb kapusának, és a sportteljesítményéért Asztúria Hercege díjat kapott.

A madridiak egyik legendája furcsa körülmények közt távozik. Casillas szülei az El Mundo című lap tegnapi számában borították ki a bilit, mondván, Florentino Pérez, a Real elnöke valósággal elüldözte Madridból a fiukat.

„Lorenzo Sanz és Calderón ideje alatt a fiam boldog volt, Pérez viszont sosem kezelte méltóan – magyarázták. – Sosem szerette őt, többek közt azért, mert alacsony (185 cm – a szerző). Iker ellenben sokáig tartotta magát, olyan helyzetekben is, amiről a sajtónak fogalma sem volt.

Pszichésen is nehéz volt ez az elmúlt öt év a számára, gonosznak, téglának állították be a szurkolók szemében, igazságtalanul. A lejáratókampány az ő és néhány újságíró haverjának a műve, amivel most végül elérte a célját. Péreznek nagy szerepe van abban, hogy Iker elhagyta a Real Madridot.”

A 162-szeres spanyol válogatott kapus hozzátette: bár mostantól a Porto játékosa, nem búcsúzik örökre, nem szakad ki a Real Madrid családjából.

„Biztos vagyok benne, hogy a jövőben találkozunk még – mondta a kapus a sajtótájékoztatón. – Remélem, hamarosan újra élvezhetjük egymás társaságát. Addig is, bármerre járok a világban, azt kiáltom: Hala Madrid!”

Kapcsolódók

Kimaradt?