BL-sorsolás: nadrágja után Guardiola szíve is szétszakadhat

Pep Guardiola volt és jelenlegi csapatát sorsolta össze Karl-Heinz Riedle a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Az FC Barcelona–Bayern München párosítás azt is jelenti, hogy a másik ágon a Juventusszal megmérkőző Real Madrid csak a döntőben játszhat katalán riválisa ellen.

  • FC Barcelona-Bayern München
  • Juventus Torino–Real Madrid 

A legérdekesebb egyértelműen Josep Guardiola szerepe, aki játékosként tizenegy éven át szolgálta a katalán együttest, majd vezetőedzőként 2008 és 2012 között a klub történetének legeredményesebb időszaka fűződött a nevéhez. A szakemberrel 14 trófeát, közte két Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet nyert az együttes.

A tízszeres győztes Real Madridnak van esélye arra, hogy a sorozat történetének első címvédője legyen, ugyanakkor korábban a legrangosabb európai kupában a Juventus elleni négy egyenes kiesés párharcából hármat elbukott, s "csak" az 1997/98-as idényben megnyert fináléban örülhetett.

A Juventus 12 év után tért vissza Európa legjobb négy csapata közé, az olasz bajnok a 2002/03-as idény elődöntőjében éppen a Real Madridot búcsúztatta, igaz, a finálét büntetőpárbajban elbukta az AC Milan ellen.

Érdekesség, hogy legutóbb a 2012/13-as szezon fináléja előtt is kínálkozott lehetőség arra, hogy a döntőben El Clásicót, azaz Barcelona-Real Madrid meccset rendezzenek. Ám akkor az elődöntőben a Barcelona éppen a Bayern Münchentől kapott ki – 7-0-ás összesítéssel a németek mentek tovább –, a Real Madrid pedig alulmaradt a Borussia Dortmunddal szemben.    

Az első meccseket május ötödikén és hatodikán, a visszavágókat május tizenkettedikén és tizenharmadikán rendezik. Szintén „sorsoltak” a döntőre is: húzással döntötték el, hogy a Juve-Real-elődöntő győztese lesz a „hazai” csapat a Bajnokok Ligája berlini fináléjában, amelynek időpontja június 6., szombat. 

A BL előtt kisorsolták az Európa-liga elődöntőjének párosítását. Eldőlt, hogy lehet olasz házi döntő Varsóban, mivel a Napoli a Dnipro Dnipropetrovszkkal, míg a Fiorentina a címvédő Sevillával találkozik az elődöntőben. Az Európa-liga győztese a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?