Megdöbbentő kijelentést tett Lance Armstrong

A doppingkirály azt mondja, ha ma kezdene sportolni, 2015-ben, nem nyúlna tiltott szerekhez, de ha 1995-ben kezdené újra a karrierjét, megint doppingolna. Szerinte lassan meg kéne bocsájtani neki.

Lance Armstrong a kerékpársport arca volt, hétszer nyert Tour de France-t, legyőzte a rákot és a sportrajongók istenként tekintettek rá. Aztán kiderült, hogy doppingolt, amit végig tagadott, de az ezer oldalon keresztül sorolt bizonyítékok ellen tehetetlen volt. Az amerikai dopping-elleni hivatal (USADA) élete végéig eltiltott a sportolástól, megfosztották címeitől és meghurcolták a nevét. Armstrong szerint lassan meg kéne bocsájtani neki.

„Lassan eljön az idő, és visszatérek a közéletbe” – mondta Armstrong. – „De a szavam már nem ér majd semmit. Az számít, hogy mit gondolnak az emberek. A kerékpárosok, vagy azok, akik rákban szenvednek. Szeretnék visszatérni, naná!” – idézi Lance Amstrong-ot a samsungsport.hu.

„Amikor meghoztuk ezt a döntést, amikor a csapatom meghozta ezt a döntést, amikor mindenki más is így döntött, az nem volt jó döntés, azok nem voltak jó idők, de így történt, és tudom, hogy mi történt ezután. Ha 2015-ben kezdeném újra, akkor nem használnék tiltott szereket. De ha 1995-öt írnánk, akkor valószínűleg újra megtenném” – mondta az egykori sportoló.

Armstrong emellett elmondta, hogy bár megfosztották a címeitől, ő továbbra is hétszeres Tour de France-győztesnek tekinti magát.

Kapcsolódók

Kimaradt?