Hatalmas sikert ért el lesiklásban Miklós Edit

Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó, szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen. A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, a második az osztrák Anna Fenninger lett.

A csíkszeredai születésű versenyző – aki a tavaly februári szocsi olimpián hetedik volt ebben a számban – a magyar alpesi sízés történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel. A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, második az osztrák Anna Fenninger lett. Miklós Edit bő fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől.

A 64 tagú mezőnyből csak hatan nem tudták teljesíteni a pályát. Miklós Edit – aki az MTI-nek a szezon előtt éppen a St. Moritz-it nevezte meg kedvenc pályájaként – valamivel több mint fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől. Hatvan világkupa-pontot szerzett, így a szakági pontversenyben feljött a 18., az összetettben pedig a 37. helyre.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, történelmi siker Miklós dobogós helyezése: „Nem is tudok most hirtelen mást mondani, mint hogy minden olyan támogatónknak, aki hitt Editben, nagyon köszönünk mindent, s azt hiszem, Edit most ért fel a csúcsra.”

„Hihetetlen érzés, nagyon boldog vagyok – értékelt Miklós Edit az Eurosport magyar nyelvű csatornájának. – A pálya felső része remekül sikerült, ez volt az alapja a harmadik helynek. Nem gondoltam, hogy a dobogón végzek, de hittem magamban.”

A vk-sorozat vasárnap szuper-óriásműlesikló viadallal folytatódik St. Moritz-ban. A január elején Bad Kleinkirchheimben rendezett vk-versenyen Miklós Edit még sínnel a kezén indult korábban összeszedett sérülése miatt.

ALPESI SÍ, VK-VERSENY, ST. MORITZ

Női lesiklás:

  • 1. Lara Gut (svájci) 1:43.82
  • 2. Anna Fenninger (osztrák) +0.32 mp hátrány
  • 3. Miklós Edit +0.58

Kapcsolódók

Kimaradt?