Nagyváradra is elviszik a román-magyar focikiállítást

A Szent László Napok keretében, június 27-én, 18:30-kor  Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében nyitják meg a „Történelem a pályán” című futballtörténeti kiállítás, amely a Magyarország – Románia válogatott labdarúgó mérkőzéseket és a nagy bajnokok emlékét idézi fel.

A kiállítás határozott célja a fair play, a nemes versengés szellemének erősítése a két szomszédos ország küzdelmeiben. Magyarország és Románia történelme ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, és nincs ez másképpen a labdarúgás tekintetében sem. A tárlat nagy bajnokok emlékét idézi, olyan futballistákét, kiknek játéka miatt megteltek a stadionok Magyarországon és Romániában egyaránt. Barátky Gyula, Spielmann Ferenc és a nagyváradi Bodola Gyula olyan kitűnő és köztiszteletben álló labdarúgók voltak, akik mindkét nemzeti válogatottban sikerrel szerepeltek, kiknek sportemberi teljesítménye előtt a magyar és a román közönség egyaránt tisztelettel adózik. Mind a mai napig a régmúlt nagy bajnokaihoz hasonlóan népszerű és elismert az egykor mindkét ország nemzeti válogatottját is irányító aradi születésű mester, Jenei Imre is. A román és az európai labdarúgás jól csengő nevei Dembróvszky Imre, Bölöni László, Selymes Tibor, akik ugyan nem játszottak a magyar válogatott ellenében, de jelentős mértékben segítették a román labdarúgás fejlődését. 

A két világháború közötti időszakban indult (az első találkozóra 1936-ban Bukarestben került sor), az állam-szocialista időszakban „kiválóan” rejtve maradt, majd 1989 után kifejezetten előtérbe került a két ország válogatottjainak találkozója. A pályán, illetve a lelátón megélt hangulat kivetítését nemcsak a sajtóban érhetjük tetten, hanem akár a diplomáciai jelentésekben, de a mindennapokban is. A hangsúlyok néha kifejezetten ellenségesek, máskor anekdotikusak.

A kiállítás video-anyagokból (egykori mérkőzések archív felvételei, játékosok, edzők és bírók nyilatkozataiból), audió-anyagokból (mérkőzések rádióközvetítései, nyilatkozatok), fotográfiákból és újságcikkekből (újságok archívumai, illetve tematikus könyvek és kiadványok anyagai) épül fel. Ugyanakkor a kiállításon bemutatásra kerülnek olyan relikviák és tárgyak, amelyek a két válogatott mérkőzéseihez kapcsolódnak: mezek, zászlók, belépők stb.

A kiállítást a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet jóvoltából mutatják be Nagyváradon. 

Kapcsolódók

Kimaradt?