Román-magyar focitörténelem a sétatéri Kaszinóban

„Jó lenne ezt az utolsó pannót eltüntetni” – mondta nevetve ugyan, de őszinte indulattal a hangjában a maszol.ro helyszíni tudósítójának Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Történelem a pályán című kiállítás megnyitóján. A diplomatát a román-magyar labdarúgóválogatottak összecsapásainak 77 éves történetét bemutató tárlat legutolsó – a XXI. századi mérkőzéseket ismertető – táblája keserítette el. „Személyesen nem voltam még egyetlen magyar-románon sem, az első emlékem az 1981-es utolsó győzelmünkről van” – fogalmazott. Hozzátette: azóta sajnos felnőtt egy generáció, amely nem látott magyar győzelmet a két ország összecsapásain.

A sétatéri Kaszinóban berendezett tárlatot ingyenesen látogathatják meg péntekig, 9-17 között (csütörtökön csak 9-14) a kolozsváriak. A Budapesten, Bukarestben, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Iaşi-ban is bemutatott kiállítás egyediségét az adja, hogy - eltérően a többi helyszíntől - a kincses városban a tárlatot a  labdarúgás hátterével foglalkozó szakmai beszélgetések is kísérik.

A hétfő délutáni kiállításmegnyitón Magdó János kijelentette: „a két ország között barátság van, bárki bármit is mond”. A főkonzul szerint a labdarúgás az évtizedek során mutatta, hogy a két társadalom milyen irányba halad. A mérkőzések eredményeit összegző táblákra utalva Magdó elmondta, nagy örömmel figyelte az egykori 9-0-ás magyar diadalt, de az 1-5-ös győzelem sem néz ki rosszul. „Hatvanhárom éven keresztül nem tudta a román válogatott legyőzni a magyar, majd az elmúlt 32 évben a magyar a románt, de remélem, nem kell sokat várni az újabb magyar sikerre” – tette hozzá a főkonzul.

Hiányzott a „román csapat”. A patinás Kaszinó épületéből túntetően hiányzott a „román csapat”, a bár a szervezők által előzetesen kiküldött meghívóban a megnyitón a román felet ketten is képviselték volna. Ioan Ovidiu Sabău, a román Aranygeneráció kolozsvári tagja, aki jelenleg a Marosvásárhelyi ASA edzőjeként dolgozik arra hivatkozva mondta le a résztvételt, hogy a csapat igazgatótanácsa rendkívüli ülésen értékeli ki munkáját (a szakember menesztése a tét - szerk. megj.), Ionel Banu sportriporter pedig „igazolatlanul” hiányzott.

Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója rámutatott: a Történelem a pályán azért hasznos, mert a hét folyamán szervezett fórumokon eszmecserét lehet folytatni arról, hogyan folytak a két válogatott mérkőzései, illetve a szurkolók hogyan élték meg azokat. Kósa megjegyezte, a szervezők célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz a két nemzet szurkolóit. Az igazgató méltatta a kiállítás programját, ahol labdarúgóbírók, sportújságírók és szociológusok vizsgálják a sportágat. A szakmai beszélgetéseket kedden és szerdán 18 órától, illetve pénteken 17 órától tartják.

Talpas Botond, a házigazda Igen, tessék! mozgalom elnöke szerint a szocializmus évtizedei alatt a sport kevésbé volt a béke jelképe, mintsem az ellenkező célokra használt propagandaeszköz. „A mérkőzések több falat is építettek a román és a magyar közösség közé, a fiatal generáció feladata ezeket lebontani” – összegzett. Talpas úgy vélte, a kiállítás és az azt övező beszélgetések a kolozsvári román-magyar párbeszéd egyik színfoltja lehetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?