Szalaiék esélytelenek a Real ellen, a Chelsea és a Galata „búnyózhat”

A Real Madrid továbbjutását semmi nem veszélyezteti a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, hiszen a királyi gárda a két héttel ezelőtt Gelsenkirchenben elért 6-1-es győzelem biztonságában várja a Schalkét. Nem mondható el ugyanez a Chelsea-ről, amelynek meg kell még izzadnia a Galatasaray ellen, hiszen a két gárda első összecsapása 1-1-gyel zárult.

Real-Schalke

A Real Madrid kiváló előjelekkel várhatja a Schalke elleni összecsapást, hiszen egyrészt már harminc tétmérkőzés óta veretlen, másrészt német csapattól hazai pályán az ezt megelőző 25 mérkőzésén csak kétszer kapott ki.

„Lesznek változások a csapatban a hétvégi mérkőzéshez képest, mert néhány játékosunk fáradt. Kemény meccsen vagyunk túl a Málaga ellen, és sokat is utaztunk – kezdte Ancelotti. – Sok kiváló csapatnak voltam már a vezetőedzője, így nehéz megmondani, hogy melyik volt közülük a legjobb. A mai Real Madridban minden megvan: karakteres, tapasztalt és fiatal a csapat. Ami tőlem telik, megteszem a klubért, örülök, hogy itt lehetek.”

„A bajnokságban van egy kis előnyünk, de a kupa, és a Bajnokok Ligája más terep. Jól kell játszanunk kedden, mert fontos BL-meccs vár ránk, fent kell tartanunk a jó formánkat. A saját munkánkat, az ellenfelet és a versenysorozatot is tisztelnünk kell” – utalt az olasz szakember arra, hogy a Real Madrid a megnyugtató előnye ellenére sem veszi félvállról a mérkőzést. Ancelotti hozzátette, hogy Cristiano Ronaldo, Isco, Jesé és Álvaro Morata is a kezdőcsapatban kap majd helyet, míg Karim Benzema combsérülése miatt kihagyja a találkozót.

„Fiatal csapatunknak kiváló alkalma nyílik a tapasztalatszerzésre – kezdte a Schalkét irányító Jens Keller. – Szűkítenünk kell majd a területet, nem szabad hagynunk, hogy a Real fölénk kerekedjen. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, bár néhány játékosunk kisebb sérüléssel bajlódik, ami megakadályozza őket a játékban. Nincs sok variációs lehetőségünk, szeretnénk lehetőséget adni a fiatal játékosainknak.”

„A Bayer Leverkusen bátran játszott a PSG ellen idegenben, mi is hasonló teljesítményt kívánunk bemutatni, de muszáj a realitás talaján maradnunk. A Real Madrid kiváló csapat, és ha az első mérkőzést hat–egyre elveszíted ellene, akkor a visszavágón nem lesz könnyű dolgod a továbbjutás szempontjából” – bölcselkedett a szakember.

Ami a Schalke hiányzóit illeti: Klaas-Jan Huntelaart pihentetheti Keller – így Szalai Ádám előtt megnyílhat az út a kezdőcsapatba –, a védelem és a középpálya bal oldalán bevethető Christian Fuchs március 11-én térdműtéten esett át, Felipe Santana a párharc első felvonása óta nem lépett pályára combsérülés miatt, míg Jefferson Farfán szintén a térdével bajlódik.

Chelsea-Galatasaray

„Egyszerű a képlet: az első félidőben az egyik csapat, a másodikban a másik volt jobb. Kiegyenlített meccs volt – mondta az isztambuli 1–1-ről José Mourinho, a Chelsea menedzsere, aki Didier Drogbáról is szót ejtett. – Azt hiszem, ő a klub történetének egyik legfontosabb játékosa volt, ezzel a Chelsea-szurkolók is egyetértenek. Hogy 36 évesen ugyanolyan-e, mint 26 évesen? Nem hiszem, erre senki sem képes, de a világ egyik legjobb csatára, ez biztos. Egyszer még vissza fog térni a Chelsea-hez, ebben biztos vagyok. Vagy edzőként, vagy nagykövetként, vagy még talán játékosként."

Roberto Mancini, a Manchester City korábbi és a Galatasaray jelenlegi trénere arról beszélt, hogy szívesen meghívná Mourinhót egy vacsorára, ha a török együttes győz Londonban. A portugálnak viszont nincs ínyére a dolog. „Engem ez nem érdekel. A meccsek után nem azért csinálok valamit, mert győzünk vagy kikapunk. Ami a fejemben jár, azt csinálom. Nem számít, hogy mi az eredmény. És amúgy sem vacsoráznék valakivel egy mérkőzés után, akinek ugyanaz a munkája, mint nekem és nincs bennünk más közös. Csak az, hogy mindketten edzők vagyunk. Semmi más."

A Galata olasz trénere szerint a Chelsea lépéselőnyben van, de mindent meg fognak tenni, hogy kiharcolják a továbbjutást. „Nagyon örülök, hogy itt lehetek Londonban és a Bajnokok Ligájában játszhatok a csapatommal. Csodát tettünk a csoportkörben, hiszen rettentően nehéz volt továbbjutni. A Chelsea most lépéselőnyben van. Nem tudom, hogy elég lesz-e egy gólt szereznünk, majd meglátjuk. A hazai meccs első 20 percében túlzottan tiszteltük őket, ezt idegenben nem szabad. A Chelsea egy nagyon jó csapat, az egyik legjobb Európában, de a futballban bármi megtörténhet, így mindent megpróbálunk" – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Roberto Mancini.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

  • Real Madrid (spanyol)–Schalke 04 (német), (21.45, Digi Sport1
  • Chelsea (angol)–Galatasaray (török) (21.45, Digi Sport2)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?