A szervezést 9,50-es jeggyel díjazná, az eddigi öt olimpiájából Szocsit  az előkelő második helyre illeszti, hiszen csak és kizárólag pozitív élményekkel tért haza, és ha negatívumot kellene említenie, az a reptéri fogadtatása volt a román újságírók részéről. Tófalvi Éva csíkszeredai biatlonista szocsi élményeiről mesélt a maszol.ro-nak.

Ötödik olimpiáján vett részt Tófalvi Éva Szocsiban, és bevallása szerint most állt utoljára startvonalhoz ötkarikás játékokon. „Az, hogy az utolsó olimpiámon veszek részt, különleges élmény volt, és azt kell mondanom, még élveztem is közben, feltaláltam benne magam. Nem mondhatnám, hogy sajnáltam, hogy többre nem megyek, mert az eddigiek mind szép emlékekkel töltöttek el. A végleges visszavonulásról még nagyon korai lenne beszélni, de amint lejárnak a versenyek, két hónap pihenést tervezek és közben eldöntöm, mi legyen tovább. Még néhányszor starthoz állok, de úgy érzem, kellene már egyébbel is foglalkoznom” – fogalmazta meg terveit a csíkszeredai biatlonista.

Elbűvölőek a jószándékú oroszok

Az olimpia legpozitívabb élményeként Tófalvi Éva egyértelműen és gondolkodás nélkül az odaadó önkéntes dolgozók alázatos hozzáállását emelte ki.

„Számomra teljesen elbűvölő volt az önkéntesek hozzáállása: sokan három napot vonatoztak ahhoz, hogy egy hónapot ingyen dolgozhassanak Szocsiban, szállásért és ellátásért cserébe. És ami igazán elképesztő, hogy harmincezer önkéntes vett részt a mindennapi feladatokban: nekik kellett foglalkozniuk az akkreditálások ellenőrzésével, az autóbuszoknál való irányítással, hogy még véletlenül se tévedjen el senki, a gondoláknál való felügyelettel, hogy zökkenőmentesen működjön a pályákhoz való eljutás, egyszóval majdnem minden feladatot önkéntesek láttak el. Kivételt talán a szakácsok és a buszsoförök képeztek” – sorolja élményeit a sílövő. Ugyanakkor mély tisztelettel mesél eddig oroszországi élményeiről, hiszen itt csak jószándékú emberekkel találkozott.

Tökéleteset közelítő szervezés

Az egytől tízig terjedő skálán 9,50-es jeggyel illetné a szervezést a sportoló. Úgy véli, bár nem dúsgazdag vidékről van szó, sikerült  nagyon pozitív képet kialakítani az országról, a közel tökéletesnek mondható infrastruktúra által. „Nagano megmarad az első helyen, egyrészt azért is, mert az volt az első olimpiám és akkor még minden csillogott, villogott az én szememben is. Szocsi azonban simán üti a második helyet”, rangsorol a versenyző.

Tavalyi versenyeken már követni lehetett a Szocsi környéki falvak fejlődését, hiszen az orosz állam nem kevés pénzt áldozhatott arra, hogy házakat, kerteket, utcákat újítsanak fel. „Nagyon értékelem, hogy ezt ki tudták hozni magukból, szerintem igazán nagy teljesítményt vittek véghez. Lehet, az van, hogy rejtegették ők is a mocskot, de mindenképpen nagy fejlődésen mentek keresztül. Egyrészt nagyon odafigyeltek a kényelmünkre, hiszen még saját telefont is kaptunk, orosz telefonszámmal. Ugyanakkor gyorsvasutat, autópályát, bevásárló- és wellnessz központokat építettek, három olimpiai falut hoztak létre, csak az olimpikonok részére. Rengeteg pénzt beletettek, és ez látszott is. Én nem azon csodálkoznék, hogy milyen iszonyú mennyiségű pénzt befektettek, hanem azon, hogy egyáltalán hogy volt elég számukra ez az összeg. Teljesen új hotelekben laktunk és hogy egyesek ki voltak rá, hogy mondjuk kilógnak a vezetékek a falból, hát én azt mondom, hogy az kit érdekel? Itt sokkal jobb körülmények voltak, mint Vancouverben. Torinóról nem is beszélve”, vélekedik Tófalvi.

Kényelmes biztonság

A sokat hallott rémtörténetek ellenére a sportolók teljes biztonságban érezhették magukat, véli a székely lány, hiszen a hírek szerint Szocsit csupán négyszáz kilóméterre lehetett megközelíteni, annál beljebb nem engedtek senkit a biztonságiak. Ugyanakkor a sportolók számára nem volt megterhelő a sok ellenőrzés, motozás, mint más olimpiákon. A versenyzők testi épségét szem előtt tartva a biztonságot felügyelők úgy tették a dolgukat, hogy az nem volt kényelmetlen az ott lévők számára.

A versenyzők egy napja

Amit az egyszerű halandók a tévében látnak az olimpiáról, annak alapján úgy gondolhatnánk, hogy van egy nyitó és egy záró nap, közöttük meg sok-sok verseny és kész. De mivel ütik el az időt a sportolók, edzők, gyúrók, masszőrök, amikor nincs verseny? „Reggelente kis szaladás, nyújtás, hogy formában tartsuk magunkat, aztán kaja és várakozás. Sok-sok órás várakozás. Ez van a versenynapokon. Nagyon bosszantó az, amikor például az időjárás miatt változik a program, de a pszichés terhelést is bírni kell. A versenyek utáni szabadnapok sokkal szabadabbak. Én négy hokimeccset néztem meg, közben meg a barátnőimmel sokat jártunk be a városba, Szocsiba, vásárolgatni, sétálgatni. Amíg nem jár le minden verseny, addig nincs buli, nincs szórakozás. Lehet, más sportágakban igen, de a sílövészet és a sífutás annyira megerőltető, hogy még csak gondolni sem lehet egyéb elfoglaltságra. A férfiak esetében különösen, ahol már-már emberfeletti az ötven kilométeres táv. Akik meg odáig jutnak, hogy az olimpián részt vegyenek, azok nagyon nagyon hajtanak a teljesítményre és nem is látnak mást maguk előtt, sem bulit, sem szórakozást, csak a versenyt” – vázolja a sportolók egy napját az olimikon.

Egyetlen negatívum: román újságírói fogadtatás

Bár az oroszországi hetek alatt csak szép emlékeket gyűjtött Tófalvi Éva, alighogy letette a lábát román földre, csalódottságot kellett tapasztalnia. Keserűen mesélte, amint a reptéren várakozó újságírók hada a bobsport versenyzőire fordította teljes figyelmét, és mások mintha ott sem lettek volna. „Nagyot csalódtam, amikor láttam, hogy a bobosokra álltak rá mind az újságírók, mert csak azt nézték, hogy nekik tizenhetedik helyezésük van, más sportolók meg hátrább végeztek a listán. Odáig már nem terjedt ki a figyelem, hogy húsz országból lettek a tizenhetedikek, megelőzve mondjuk Jamaikát, akik még havat sem látnak egész évben. Eléggé lelombozott ez a fogadtatás, de szerencsére a szüleim és az itthoniak kárpótoltak mindenért. Virággal vártak a Csíkszereda táblánál és ez nagyon szép gesztus volt, ami igazán örömmel töltött el”, részletezte fogadtatásának körülményeit a napokban hazatért sportoló, aki hétfőtől már a világkupán versenyez, hiszen hátra van még három hét kemény munka, Szlovénia, Finnország és Norvégia sílövő versenypályáin.

Tófalvi jelenleg a sportág hazai legjobbja

Bár nem sikerült teljesítenie az előre kitűzött célt, hiszen tervei szerint az első tíz között szeretett volna végezni, mégsincs oka a szégyenkezésre: a 7,5 km-es sprintben a 22. helyen végzett (egy lőhibával), míg a 10 km-es üldözéses versenyt 26. idővel zárta, (három lőhibával). Saját bevallása szerint a 15 kilométeres táv a kedvence, és Szocsiban is erre készült a leginkább, és kiváló lövészete miatt sokáig az első tízben állt, de fokozatosan előzték meg a jobban futó riválisok, így végül a 21. helyen zárt.

1998-ban Naganóban, élete első olimpiáján a 11. helyen végzett, ezt az eredményt négy évvel ezelőtt Vancouverben sikerült megismételnie. 2008-ban az ausztriai Hochfilzenben világkupa-futamot nyert, míg a világbajnokságokról egy hatodik hely a legjobbja. Mivel a szocsi seregszemlére a román váltó nem kvalifikálta magát, ezért a szakszövetség döntött a Romániának járó egy kvótáról, melyet a szezon során egyre jobb formába lendülő Tófalvi Évának adott, a gyergyótekerőpataki Ferencz Rékával szemben. A hargitafürdői sílövő ötödik olimpiáján szerepelt, emellett második alkalommal volt a román olimpiai csapat zászlóvivője a nyitóünnepségen.