Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team

A Transilvania 4 Africa Csapat kapta meg az idei Teréz Anya Jótékonysági Díjat. Az egy autóból, négy motorkerékpárból és hét elszánt fiatalból álló csapat januárban indult útnak, hogy a Budapest-Bamako Rally verseny részeként egyesítse a  jótékonykodást, a kalandot és a nemzetközi szolidaritást. Küldetésük célja orvosi és informatikai felszerelések, szúnyoghálók, víztisztító berendezések, illetve más, az ottani közösségek számára hasznos javak eljuttatása volt az afrikai országba.

A héttagú csapat kalandok, megmérettetések és életre szóló élmények után szerencsésen megérkezett Gambia fővárosába, Banjulba, ahol egyetemeknek és iskoláknak osztották ki a csomagokat, számítógépeket, ruhákat és tanfelszereléseket. Elmondásuk szerint óriási örömöt okoztak az ottaniaknak. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jóvoltából több tucat számítógép, képernyő, nyomtató és számítástechnikai felszerelés jutott el Afrikába, az intézmény emellett részt vállalt a csapat bemutatkozó anyagainak elkészítésében, és az utat dokumentáló film megszerkesztésére is vállalkozott.

Ebben az évben e humanitárius tevékenységért a Transilvania 4 Africa Csapat kapta meg a Teréz Anya Jótékonysági Díjat.

A Sapientia EMTE kolozsvári karának két munkatársa a budapesti rajtig kísérte a Transilvania 4 Africa Teamet, az útról készült egy kisfilm is:

https://www.youtube.com/watch?v=FrVUzpxMOi8&feature=youtu.be

A lelkes érdeklődők az indulás után is folyamatosan nyomon követhetik a csapatot egy műholdas nyomkövető rendszer segítségével, amelyet a Web Eye szerelt az autóra. Az autó az interneten valós időben, 24 órában követhető a csapat hivatalos honlapján. A csapattagok a Facebookra is folyamatosan feltöltik az expedíción készült képeiket, élményeiket.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?