Kézilabda vb: kikaptak a románoktól a magyar lányok

Elszenvedte első vereségét a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokság csoportkörében, 21-17-re kikaptak Romániától. Jelentős szurkolótábor előtt léphetett pályára a két rivális válogatott, mind a két részről (az eddigiekhez képest) tekintélyes számú néző nézte végig élőben a mérkőzést.

A csoport rangadóját a magyar válogatott indította jobban, állva hagyták a román csapatot. Tadici szövetségi kapitány időkérése után 5-2-ről egyenlítettek Brădeanuék. Görbicz Anita vezetésével újra előnyhöz jutottak a csoportelsőségre pályázó magyarok, amit félidő végéig meg is tartottak és 8-10-es  vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Szorosan alakult az második félidő eleje is, Görbiczéknek sikerült megtartani a két-háromgólos előnyüket. Gheorghe Tadici tanítványai azonban mind támadásban, mind védekezésben feljavultak, annyira, hogy a 45. percben át is vették a vezetést (15-14) Buceschi és Neagu góljaival.

Kiss Éva kapus védéseivel sikerült tartani a döntetlen körüli eredményt, ám öt perccel a vége előtt már két góllal vezettek a románok: Chiper lerohanás-gólja és Ardean-Elisei találata után Ungureanu védett ziccert (aki egyébként 41 százalékban védett a mérkőzés alatt). A hajrában, időkérés után újabb két román találat született, az utolsó két percben pedig Szekeres kiállításával végleg eldőlt a mérkőzés, a végeredmény 21-17 lett.

Jobb támadójátékra lesz szükség a pénteki németek elleni találkozón (18:00), Románia pedig Csehország ellen fejezi be a csoportküzdelmeket.A csoport további mérkőzésein nem született meglepetés, Németország ugyan nehezen, de legyőzte Tunéziát, és Csehország is diadalmaskodott Ausztrália ellen.

Románia-Magyarország 21-17 (8-10)

Ausztrália–Csehország 10–34 (4–15)

Németország–Tunézia 26–20 (10–11)

Kapcsolódók

Kimaradt?