Szétlövéssel kapott ki a HSC a Kontinentális Kupában

Elkezdődtek Dunaújvárosban a Kontinentális Kupa C csoportjának küzdelmei, amelyen a házigazda Dab.Docler mellett a HSC Csíkszereda gárdája is érdekelt. Az első fordulóban rögtön a két MOL Ligás csapat találkozott. A nézők nem panaszkodhattak sem a látványban, sem az izgalmakban.

Remek iramban kezdték a felek a találkozót. Már az első percekben remek lehetőségek alakultak ki a kapuk előtt. A legnagyobb helyzetet azonban a hazaiak jegyezhették, akik az 5. percben Szappanos révén ziccert vétettek. A harmad második felére mintha a hazaiak átvették volna a játék irányítását, de a helyzetek lefülelése nem okozott gondot a csíki védelemnek.

A második játékrész rosszul kezdődött a vendégek számára, hiszen a 24. percben Molnár Zsombor kapott végleges kiállítást, majd rögtön utána Nagy István is büntetőpadra került. A kettős fórt a hazaiak Peter Huba révén kihasználtak. Az újvárosi légiós Ladányi kékvonalra kitett korongját elemi erővel lőtte Kozuch ketrecébe. A gól azonban a hazaiakat zavarta meg jobban. Előbb Farkas büntetőt vétett, majd 31. percben Bíró Ottó lövése Szőcs elé került, aki nem tétovázott és egyenlített. A HSC még jobban erőre kapott. Több remek akciót vezettek Gál Sándor tanítványai, de vagy Sevela, vagy a kapuvas útját állta az újabb gólnak.

Az „utolsó” felvonást óvatosan kezdték a felek. Azonban ahogy pörögtek a perceg a könnyedén játszó csíki gárda egyre bátrabbá vált. Ez végül az eredményjelzőtáblán is jelentkezett. A 48. percben Novak egy parádés góllal szerzett vezetést, kettős előnyben. A gólt követően lassan csordogáltak a percek és mint „derült égből a villámcsapás” jött a hazaiak egyenlítő gólja az 55. percben. Lindgren távoli lökete lejött Kozuchról és a pakkot Somogyi emelte be a kapuba. Ekkor újfent fordult a kocka. Innentől kezdve a vendégek léptek rá a gázpedálra, de több gól nem esett.

Jöhetett a hosszabbítás, amely során maradt a 2-2-ős állás. A szétlövések során a nézők öt-öt büntetőlövést láthattak. A csíki oldalon Novak, Bíró Tamás és Bíró Ottó vétett az első körben míg a túloldalon Azari, Peterdi és Ladányi. A folytatásban a felek felváltva próbálkoztak. Előbb Ladányi és Novak újfent rosszul célzott, míg az ötödik körben Peterdi mattolta Kozuchot és Moldován csupán a felső vasig jutott.

A Kontinentális Kupa első mérkőzésén a Slavija Ljubljana csapott össze a Krakkó csapatával. A lengyel bajnok végül 2-0-ra győzött a sárga-fekete szlovénok ellen! A piros-fehér csíkos mezben játszó krakkóiak az első harmadban szerezték első góljukat, amit a meccs végén egy üreskapus találattal toldottak meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?