Senkit sem vonnak felelősségre Erőss Zsolték halála miatt

Lezárult az a nyomozás, amit egy júliusi állampolgári feljelentés okán indított az ügyészség a két magyar hegymászó halála kapcsán. Megállapították, hogy nincs mit vizsgálni.

Neiden­bach Ákos egykori hegymászó júliusban tett feljelentést Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiával végződő Kancsendzönga (8586 méter) expedíciója okán.  A "Hegymászó balesetek" című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halálához, így azért fordult az ügyészséghez, állapítsák meg terhel-e valakit felelősség a két hegymászó halála miatt és ha igen, kit?

A blikk.hu most arról számolt be, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, így le is zárták a nyomozást. A hatóság azért zárta le az ügyet, mert megállapította, mivel a hegymászás öncélú szabadidős tevékenység, ezért nem tekinthető foglalkozásnak. Ha nincs foglalkozás, úgy annak nincsenek hivatalos szabályai, tapasztalati úton, mindenki saját elképzelése szerint, saját felelősségére mászik, így büntetőjogi szempontból nem értelmezhető a feljelentés sem.

A hatóság azt is megállapította, hogy egy expedíció szervezése nem tekinthető foglalkozásnak, tehát a szervező sem veszélyeztethet senkit. Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat vezetője a feljelentés hírére még júliusban úgy reagált: "Annak, aki feljelentést tett, nincs magashegyi tapasztalata, és nem járt a Himalája közelében sem. Az expedíció hegymászásért felelős szakmai vezetője Erőss Zsolt volt, a döntéseket ő hozta meg a csapatban."

Az ügyészségi vizsgálat lezárása kapcsán Kollár most sem lepődött meg: "A feljelentő annyira felkészületlen, hogy semmi köze nincs az expedíciós hegymászáshoz. Ez a feljelentésén is látszódott" – rea­gált Kollár.

Kapcsolódók

Kimaradt?