Stuart O'Grady is bevallotta, hogy doppingolt az 1998-asTouron

Két nappal azután, hogy bejelentette visszavonulását, Stuart O'Grady olimpiai és világbajnok ausztrál kerékpáros bevallotta: doppingolt az 1998-as Tour de France-on.

A 39 éves bringás rajta van azon az egyelőre tizenkét nevet tartalmazó - a francia parlament illetékes bizottságának vizsgálata alapján készült - listán, amely az 1998-as "Dopping-Tour" csalóit leplezi le.

Az a héten látott napvilágot, hogy az akkori viadal első három helyezettje, az olasz Marco Pantani, a német Jan Ullrich és az amerikai Bobby Julich, valamint a sprinterek között győztes német Erik Zabel egyformán eritropoetinnel (EPO) érte el sikereit.

O'Grady most elismerte, hogy ő maga is EPO-t fogyasztott, mégpedig csapatának tudta nélkül. Az ominózus körversenyen induló 21 csapatból hét vagy visszalépett, vagy a kizárás sorsára jutott.

O'Grady 1997 óta rekordot jelentő 17 alkalommal indult el a Touron, ezzel a részvételek számát tekintve megelőzte az eddigi csúcstartó amerikai George Hincapie-t. A francia körversenyen összesen kilenc napon át viselhette az összetettben élen állónak járó sárga trikót - köztük az 1998-ason is -, és három szakaszt tudott nyerni.

Az ausztrál bringás - aki korábban pályán ért el szép sikereket - hazájában egészen mostanáig ünnepelt sztár volt. Hatszor szerepelt olimpián, az 1992-es barcelonai játékokon a csapatok üldözőversenyében ezüstéremhez jutott, 1996-ban Atlantában két bronzérmet gyűjtött - csapatüldözőben és pontversenyben -, míg a 2004-es athéni olimpián a páros pontversenyben (madison) aranyérmes lett. A beismert doppingos múlt miatt felmerülhet, hogy ötkarikás és világbajnoki érmeitől megfosztják.

Vallomását követően az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) felszólította, hogy mondjon le az AOC sportolói bizottságában vállalt tisztségéről. John Coates, az AOC elnöke dühösen reagált rá, hogy az ország egyik sportolói példaképe doppingolt, és csak most - visszavonulását követően, a történtek után 15 évvel - ismerte el vétkét.

Kimaradt?