EL-selejtező: legyőzte a svéd bajnokot a Kolozsvári CFR

Egy gólos győzelmet aratott a Kolozsvári CFR Stockholmban a Djurgardens IF vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőinek 3. fordulójában és ezzel Dan Petrescu csapata karnyújtásnyira került attól, hogy idén is a második számú európai kupasorozat csoportkörében szerepelhessen.

Az ultramodern Tele2 Aréna lelátóin természetesen egyetlen néző se foglalhatott helyet a koronavírusjárvány miatt bevezetett korlátozások következményeként. A hiányzó hangulat a hazaiakat fogta vissza inkább, Dan Petrescu csapata az első 20 percben beszorította ellenfelét a saját kapuja elé, majd a félidő végéig - taktikusan - átengedte a labdát a svédeknek. A 30. percben Damjan Djokovic fejese kicsivel szállt el Bratveit kapuja fölött.

A második félidő elején a CFR megszerezte a vezetést: Ciprian Deac baloldali beadását Paolo Vinícius bólintotta a Djurgardens kapujába. A vasutasok ezután befagyasztották a játékot, a svédek csak a végjátékban jutottak el Balgradean kapujáig, akinek a 80. percben nagyot kellett védenie egy irányt változtatott lövésnél. Előtte viszont Rondón kapáslövése rezegtette meg a felső lécet.

Győzelmével a Kolozsvári CFR kiharcolta, hogy ott lehessen az Európa-liga play offjában, ahol a finn bajnok KuPS Kuopio lesz a vasutasok ellenfele jövő csütörtökön a Fellegváron. Annak a mérkőzésnek a nyertese bejut a második számú európai kupasorozat csoportkörébe.

A másik romániai csapat, a koronavírus által megtizedelt FCSB 2-0-s vereséget szenvedett a cseh Slovan Liberectől, és búcsúzott a sorozattól. Ott lesz viszont a play offban a MOL Fehérvár FC, amely büntetőrúgások után legyőzte a francia Reims csapatát.

Európa-liga, selejtező, 3. forduló
bajnoki ág

  • Ararat-Armenia (örmény)–NK Celje (szlovén) 1–0 – h. u.
  • KuPS (finn)–Suduva (litván) 2–0
  • Riga FC (lett)–Celtic (skót) 0–1
  • Djurgarden IF (svéd)–Kolozsvári CFR 0–1
  • Floriana FC (máltai)–FC Flora (észt) 0–0 – 11-esekkel 2–4
  • FK Sarajevo (bosnyák)–FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2–1
  • Sheriff Tiraspol (moldovai)–Dundalk FC (ír) 1–1 – 11-esekkel 3–5
  • KÍ (feröeri)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 6–1
  • Legia Warszawa (lengyel)–FC Drita (koszovói) 2–0

nem bajnoki ág

  • Granada CF (spanyol)–Lokomotivi Tbiliszi (grúz) 2–0
  • Shkëndija (északmacedón)–Tottenham Hotspur (angol) 1–3
  • Standard Liege (belga)–Vojvodina (szerbiai) 2–1 – h. u.
  • FC Köbenhavn (dán)–Piast Gliwice (lengyel) 3–0
  • Piast: Vida Kristopher végigjátszotta a mérkőzést.
  • Galatasaray (török)–Hajduk Split (horvát) 2–0
  • APOEL (ciprusi)–HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 2–2 – 11-esekkel 4–2
  • VfL Wolfsburg (német)–Deszna Csernihiv (ukrán) 2–0
  • LASK (osztrák)–DAC 1904 (szlovákiai) 7–0
  • FC Basel (svájci)–Anorthoszisz (ciprusi) 3–2
  • St. Gallen (svájci)–AEK Athén (görög) 0–1
  • AC Milan (olasz)–Bodö/Glimt (norvég) 3–2
  • HNK Rijeka (horvát)–FK Kolosz Kovalivka (ukrán) 2–0 – h. u.
  • MOL Fehérvár FC–Stade de Reims (francia) 0–0 – 11-esekkel 4–1
  • Viktoria Plzen (cseh)–SönderjyskE (dán) 3–0
  • FK Rosztov (orosz)–Maccabi Haifa (izraeli) 1–2
  • Malmö FF (svéd)–NK Lokomotiva Zagreb (horvát) 5–0
  • NK Mura (szlovén)–PSV (holland) 1–5
  • Charleroi (belga)–FK Partizan (szerb) 2–1 – h. u.
  • Rosenborg BK (norvég)–Alanyaspor (török) 1–0
  • Besiktas (török)–Rio Ave FC (portugál) 1–1 – 11-esekkel 2–4
  • CSZKA Szófia (bolgár)–B36 Tórshavn (feröeri) 3–1
  • FCSB (román)–Slovan Liberec (cseh) 0–2
  • Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Motherwell FC (skót) 3–0
  • Sporting CP (portugál)–Aberdeen FC (skót) 1–0
  • Willem II (holland)–Rangers FC (skót) 0–4

Kapcsolódók

Kimaradt?