EL-selejtező: a Kolozsvári CFR számára Stockholmon keresztül vezet az út a csoportkör felé

Csütörtök este 8 órától a stockholmi Tele2 Arenában lép pályára a Kolozsvári CFR a Djurgardens IF ellen a labdarúgó Európa-liga selejtezőinek 3. fordulójában.

A Dan Petrescu vezette vasutasok már kedden megérkeztek a svéd fővárosba, ahol először sikeresen vették a svéd hatóságok és az UEFA által elrendelt kötelező koronavírus tesztet. A szerda nap már a felkészülésé volt, a CFR játékosai megpróbáltak „megbarátkozni” az ultramodern 30 ezer férőhelyes stadionban lefektetett műgyeppel, majd Petrescu részt vett a hivatalos sajtótájékoztatón. „Már a sorsoláskor is mondtam, hogy a legnehezebb ellenfelet kaptuk, viszont aki megnyeri ezt a párharcot, favorit lesz a következő fordulóban, ami már a csoportkörbe jutásról dönt” – fogalmazott a CFR vezetőedzője. 

A Djurgardens-CFR találkozó győztese az EL play offjában a finn Kuopion Palloseura és a litván Suduva összecsapás nyertesével találkozik. 

A csütörtök este 8 órakor kezdődő találkozót a Digi Sport 1 és a Kolozsvári Rádió közvetíti.  

Kapcsolódók

Kimaradt?