Az Európa-liga specialista Sevilla megverte az Intert a döntőben

A Sevilla fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte pénteken az Internazionalét a labdarúgó Európa-liga kölni döntőjében, így hatodszor hódította el a trófeát.

A második számú európai kupasorozat rekordereként a spanyol csapat eddig valamennyi fináléját megnyerte: 2006, 2007, 2014, 2015 és 2016 után immár hatodszor diadalmaskodott.

A mérkőzés elején Romelu Lukaku 11-esből még az Internazionalénak szerzett vezetést, majd Luuk de Jong két fejesével fordított az andalúziai együttes, de a milánóiak még a szünet előtt egyenlítettek Diego Godin fejesével. A mindent eldöntő találat a 74. percben szerencsés körülmények között született, mivel Lukaku szerencsétlenül ért bele Diego Carlos ollózásába.

Nagyszerűen kezdett az Internazionale, ugyanis első támadása végén 11-eshez jutott Lukaku buktatásáért, a büntetőt pedig maga a sértett értékesítette, aki így sorozatban 11. El-találkozóján is betalált. Az olaszok azonban nem örülhettek sokáig, mert De Jong fejesével egyenlített a Sevilla.

A gólváltást követően inkább a spanyolok akarata érvényesült, mégis a milánóiak hagytak ki ziccert D'Ambrosio révén. A Sevilla aztán egy újabb De Jong-fejessel vezetést szerzett, de még rövidebb ideig játszhattak előnyben, mert Godin is fejjel volt eredményes. A szünetig hátralévő időben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán.

A második félidőben is maradt a magas iram, a csapatok pedig felváltva veszélyeztettek, így kifejezetten élvezetes küzdelmet vívtak egymással. A 60. perctől visszavettek az együttesek a tempóból, a játék pedig óvatosabbá vált, az Inter mégis ekkor hagyta ki a legnagyobb helyzetét, ugyanis Lukaku egyedül törhetett kapura, ám a kapusba lőtt. Az egyre "csendesebben csordogáló" mérkőzésbe a Sevilla szerencsés találata lehelt ismét életet.

Hátrányban az olasz csapat nagy erőket mozgósított, egy ízben a Sevilla védelme csak a gólvonalról tudott menteni. Ezt leszámítva viszont nagy helyzete nem volt az Internek, mivel andalúziai ellenfele taktikusan tördelte a játékot és húzta az időt, így története során hatodszor megnyerte a második számú európai kupasorozatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?