Európa Liga: elődöntős az Internazionale és a Manchester United

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított európai labdarúgókupák hátramaradt mérkőzéseit semleges helyszínen rendezik meg, és a továbbjutásról egy meccs dönt. Az Európa Liga küzdelmeit Németországban tartják, és a negyeddöntő első két meccsét le is játszották hétfő este.

Az Internazionale és a „hazai pályán” játszó Bayer Leverkusen az első félidő felénél már beállította a végeredményt. A milánóiak belga csatára, Lukaku rekordot döntött azzal, hogy sorozatban a kilencedik Európa Liga-mérkőzésén is eredményes volt. A német csapatban a második félidőben nem volt elég átütő erő az egyenlítéshez, így az olasz gárda megérdemelten jutott a négy közé.

Romelu Lukaku gólja:

 

A nap másik meccsén a jóval esélyesebbnek tartott Manchester United nehezen, csak a hosszabbításban szerzett tizenegyes góllal tudta legyőzni koppenhágai ellenfelét. Igaz, hogy les miatt az angol csapat két gólját is érvénytelenítették, de a dánok kapusa, Karl-Johan Johnsson is remek napot fogott.

A tizenegyes:

 

Európa Liga, negyeddöntő, Düsseldorf: Internazionale–Bayer Leverkusen 2–1, gólszerzők: Barella (15.), R. Lukaku (21.), illetve Havertz (24.); Köln: Manchester United–FC Köbenhavn 1–0 (0–0, 0–0) – hosszabbítás után, gólszerző: Bruno Fernandes (95., 11-esből).
A csütörtöki párosítás, Gelsenkirchen: Sahtar Doneck–FC Basel, Duisburg: Wolverhampton Wanderers–FC Sevilla.
Az elődöntő párosítása, augusztus 16., Köln: Internazionale–Sahtar Doneck/Basel, augusztus 17., Düsseldorf: Wolverhampton Wanderers/FC Sevilla–Manchester United.

(Nyitókép: Bruno Fernandes végzi el a tizenegyest | Fotó: uefa.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?