Szeptemberben kerülhet sor a budapesti UEFA Szuperkupa-meccsre

Szeptember 24-én kerülhet sor a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének idénynyitó összecsapására, az európai Szuperkupa-mérkőzésre Budapesten – írja a Nemzeti Sport a Reutersra hivatkozva.

A Sky Italia értesülései szerint Porto helyett Budapesten rendezhetik meg idén az európai Szuperkupa-meccset, a Reuters hírügynökség pedig most már pontos dátumról ír: a BL- és az El-győztes szeptember 24-én, csütörtökön csaphat össze a magyar fővárosban.

Szintén friss hír, hogy a Bajnokok Ligája Lisszabonba tervezett nyolcas döntőjére augusztus 12–23. között kerülhet sor, két különböző helyszínen, a Benfica (Estádio da Luz) és a Sporting CP (Estádio José Alvalade) stadionjában. A nyolcaddöntők még le nem játszott visszavágói (Manchester City–Real Madrid, Bayern München–Chelsea, Juventus–Lyon, Barcelona–Napoli) után – melyeknek a helyszíne továbbra sem tisztázott – augusztus 12–15. között bonyolíthatják le az egymeccses negyeddöntőket, utána 18-án és 19-én a két elődöntőt, a finálét pedig 23-án rendezhetik a portugál fővárosban. A találkozókra jelen állás szerint zárt kapuk mögött kerül majd sor, de ha a portugál közegészségügyi helyzet engedi, akkor nincs kizárva, hogy korlátozott létszámban mégis beengednek nézőket a mérkőzésekre.

A Paris Saint-Germain, az Atalanta, az Atlético Madrid és az RB Leipzig még a koronavírus-járványt megelőző intézkedések előtt bejutott a legjobb nyolc közé.

Az Európa Liga végjátékában hasonló lebonyolítási rendszer várható, a németországi nyolcas döntő augusztus 10-én veheti kezdetét. A nyolcaddöntő még le nem játszott visszavágóinak az ország négy városa, Duisburg, Düsseldorf, Gelsenkirchen és Köln adhat otthont. A női Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét Spanyolországban, azon belül Bilbaóban és San Sebastiánban rendezhetik meg.

Hivatalos bejelentés szerdán, június 17-én várható az ügyben, az UEFA végrehajtó bizottsága ekkor dönt a BL-t, az EL-t, valamint a jövő évi Európa-bajnokságot és a Nemzetek Ligája lebonyolítását érintő kérdésekben.

Kapcsolódók

Kimaradt?