Idén nem adják át az Aranylabda-díjat

Idén a koronavírus-járvány miatt nem adják át a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát.

„Ez egy furcsa év, amit nem lehet normálisnak tekinteni. Nem volt könnyű döntés, de el kellett fogadnunk, hogy nem tudunk normálisan aranylabdást hirdetni. Ami igazán aggasztott minket, hogy nem lenne igazságos” – mondta Pascal Ferre, az Aranylabda-szavazást szervező France Football magazin főszerkesztője.

Ferre a többi között azzal indokolta a döntést, hogy a szezon normális szabályok szerint kezdődött, majd a világjárvány miatt speciális szabályokat vezettek be, ilyen például, hogy három helyett ötöt lehet cserélni, vagy éppen a Bajnokok Ligája lebonyolítása is megváltozott, mert a negyeddöntőtől egymeccses párharcok lesznek. Emellett megemlítette, hogy januárban és februárban még szurkolókkal teli stadionokban zajlottak küzdelmek, jelenleg pedig a legtöbb helyen zárt kapuk mögött.

A sportújság vezetője szerint így jószerivel három találkozó, a BL negyed- és elődöntője, valamint a finálé alapján kellene dönteniük a sportújságíróknak, mivel a járvány miatt a jövő évre halasztották Európa és Dél-Amerika kontinenstornáját is.

Ferre arról is beszámolt, hogy idén nem adják át a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó Kopa- és a legjobb kapus által kiérdemelt Lev Jasin-trófeát sem, illetve a nőknél sem hirdetnek aranylabdást. A főszerkesztő azt is leszögezte, a következő évben mindenképpen átadják a díjat, akkor is, ha hasonló lesz a helyzet, mert szerinte amennyiben 2021-ben minden mérkőzés nézők nélkül zajlik és öt cserelehetőség lesz végig, akkor a teljesítmények összehasonlíthatóak lesznek.

A France Football az idei űr betöltésére azt találta ki, hogy megválasztja a futballtörténelem álomcsapatát. Az általa felkért 180 szakíró minden poszton öt jelölt között választhat majd.

Az Aranylabdát 1956 óta minden évben átadták, a rekorder az FC Barcelona argentin sztárja, Lionel Messi, aki hat alkalommal érdemelte ki a díjat.

Kapcsolódók

Kimaradt?