Aranylabda: Cristiano Ronaldo utolérte a rekorder Lionel Messit

A Real Madrid portugál válogatott futballistája - a rekorder Lionel Messit utolérve - 2017-ben ötödször nyerte el a France Football magazin által odaítélt, az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

A 32 éves Ronaldo 2008, 2013, 2014 és 2016 után érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával történelmet írva megvédte címét a Bajnokok Ligájában, megnyerte a spanyol bajnokságot, valamint elhódította az Európai Szuperkupát, a válogatottal pedig kijutott a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra.  Az Aranylabdát 2008 óta kizárólag Ronaldo és Messi kapta meg.

A portugál sztár ezúttal is a Barcelonában futballozó argentin riválisát előzte meg, míg harmadikként a Paris Saint-Germain brazil támadója, Neymar végzett a szavazáson. "Nagy pillanat ez a pályafutásomban. Az elmúlt év csodálatos volt számomra, és ezt próbáljuk megismételni" - mondta az Eiffel-torony első emeletén tartott ceremónián Ronaldo, aki egyúttal köszönetet mondott csapattársainak a Realnál és a válogatottnál is.

Ronaldo idén nagyban hozzájárult csapatai sikeréhez, ugyanis az elmúlt idényben a Real Madrid úgy védte meg címét a Bajnokok Ligájában, hogy ő 12 találattal a sorozat gólkirálya lett, 110 góljával pedig az örökrangsort is vezeti a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az új idényt is remekül kezdte: első játékosként szerzett gólt egy BL-csoportkör mind a hat összecsapásán, összesen kilencszer talált kapuba. Egyben 19 góllal zárta a naptári évet a legrangosabb európai kupasorozatban, ami szintén rekord. Klubjával emellett spanyol bajnok lett és elhódította az Európai Szuperkupát is.

Az Európa-bajnok portugál válogatott pedig vezérletével kijutott a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra. Teljesítményét nemcsak Aranylabdával ismerték el, ugyanis októberben ő kapta a nemzetközi szövetségtől (FIFA) az év játékosa címet is.

A France Football a tavalyi év óta ismét nem a FIFA-val együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan, azaz önállóan ítélte oda az év legjobbjának az Aranylabdát.

Az Aranylabda-szavazás végeredménye:

1. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid) 946 pont

2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 670

3. Neymar (brazil, Paris Saint-Germain) 361

4. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) 221

5. Luka Modric (horvát, Real Madrid) 84

6. Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid) 71

7. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) 48

8. N'Golo Kanté (francia, Chelsea) 47

9. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 45

10. Harry Kane (angol, Tottenham Hotspur) 36

11. Edinson Cavani (uruguayi, Paris Saint-Germain) 32

12. Isco (spanyol, Real Madrid) 28

13. Luis Suarez (uruguayi, FC Barcelona) 27

14. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 25

15. Paulo Dybala (argentin, Juventus) 23

16. Marcelo (brazil, Real Madrid) 21

17. Toni Kroos (német, Real Madrid) 20

18. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid) 17

19. Eden Hazard (belga, Chelsea) 16

20. David De Gea (spanyol, Manchester United) 15

21. Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund) és Leonardo Bonucci (olasz, AC Milan) 14-14

23. Sadio Mané (szenegáli, FC Liverpool) 10

24. Radamel Falcao (kolumbiai, AS Monaco) 9

25. Karim Benzema (francia, Real Madrid) 7

26. Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid) 4

27. Mats Hummels (német, Bayern München) 3

28. Edin Dzeko (bosnyák, AS Roma) 2

A 30-as listáról két játékos nem kapott szavazatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?