A Ligue 1 az első európai topbajnokság, amit lefújtak

Édouard Philippe francia miniszterelnök kedd délután befejezettnek nyilvánította a professzionális sportligák 2019–2020-as idényét, így a francia élvonalbeli (Ligue 1) és másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) jelenlegi kiírását is. Augusztusban az új idénnyel indulhat újra a futballélet.

A kormányfő kedden a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében fejtette ki, hogy többek között a koronavírus-járvány miatt félbeszakadó labdarúgóidényt – így a Ligue 1 és a Ligue 2 küzdelmeit – sem lehet folytatni, még zárt kapuk mögött sem. Franciaország lezárását május 11-ig meghosszabbították, és további korlátozások lesznek érvényben egész nyáron.

A március közepe óta szünetelő Ligue 1 egyelőre nem reagált Philippe bejelentésére, ám Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke a L'Équipe sportnapilap internetes kiadásának kedd este adott interjújában maga is befejezettnek nyilvánította az első, a másod- és a harmadosztály eddig le nem fújt küzdelmeit. A PSG–Saint-Étienne kupadöntő augusztus legeleji megrendezéséről az elnök még nem mondott le.

A bajnoki idényből tíz forduló lenne hátra, és korábban úgy hírlett, hogy június közepén folytatódhatnak a küzdelmek, erre azonban – hiába remélt mást a liga (LFP) – a legfrissebb fejlemények szerint aligha kerül sor. Az idő előtti befejezés súlyos anyagi terheket ró a klubokra, a jegybevételek és a szponzori támogatások mellett az egyesületek összesen 100 millió eurónyi tévés jogdíjtól eshetnek el.

A bajnoki címről, a kiesésről és feljutásról, valamint a nemzetközi kupaindulókról májusban döntenek – írja az RMC. A címvédő Paris Saint-Germain tizenkét pontos előnnyel vezette a tabellát, amikor leállították a küzdelmeket.

A Ligue 1 az első európai topliga, amelyet lefújnak a koronavírus-járvány miatt. Hollandiában már befejezettnek tekintik az idényt, Portugáliában szintén kedd délután születhet döntés. A Bundesliga, a Premier League és a Serie A ugyanakkor már konkrét tervekkel rendelkezik a folytatást illetően. Kedden Argentínában is lefújták az idényt. Belgiumban egyelőre komplikált a helyzet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?