Koronavírus: Franciaországban hatékony gyógyszert találtak a súlyos esetek kezelésére

Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága (AP-HP) ugyanakkor közzétette.

A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát azokhoz képest, aki a hagyományos kezelést kapták - közölték a párizsi szakemberek. Azt is jelezték, hogy az első komparatív kísérlettről van szó, amely bebizonyította a kezelés klinikai hatékonyságát a súlyos gyulladásban szenvedő Covid-19-es betegek esetében.

Az eredményeket a kísérletet végző párizsi orvosok néhány héten belül teszik közzé egy tudományos lapban. A párizsi közkórházak igazgatósága ugyanakkor „közegészségügyi megfontolásokból” az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett döntött, miután az egész világot érinti a járvány. Az eredményeket a francia egészségügyi hatóságokhoz, valamint az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) is eljuttatták. 

A Roche gyógyszergyár által forgalmazott tocilizumabot eredetileg artritiszes betegek kezelésére használjak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok Covid-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.A klinikai kísérletet 13 párizsi közkórházban 129 olyan koronavírusos betegen végezték el, akik súlyos tüdőgyulladásban szenvedtek és oxigénellátásra szorultak. A fertőzötteknek csak alig 5-10 százaléka tartozik ebbe a profilba, de ők azok, akiknél a legjelentősebb a kockázata annak, hogy lélegeztetőgépre is szükségük lehet vagy pedig belehalnak a betegségbe - mondta Xavier Mariette, a tanulmány egyik szerzője a francia hírügynökségnek. 

A kísérletben résztvevők fele egy vagy két tocilizumab-injekciót kapott a hagyományos kezelésen (oxigén, antibiotikumok, véralvadásgátlók) kívül, míg a többiek kizárólag a standard kezelést kapták. Két hétig tartották megfigyelés alatt őket az első eredmények érdekében, és azóta is megfigyelik őket a következtetések megerősítésére. A kutatók szerint eddig egyiküknél sem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek a tocilizumabnak lennének betudhatók - hangsúlyozta Xavier Mariette.

A tocilizumab ára jelenleg 800 euró injekciónként, ami nagyon jelentős, de olcsóbb, mint egynapi kórházi ellátás egy intenzív osztályon - hívta fel a figyelmet a párizsi közkórházak igazgatósága.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja

Kapcsolódók

Kimaradt?