Nyolc évre eltiltották a doppingvétséget elkövető Szun Jangot

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bűnösnek találta a doppingvétséget elkövető háromszoros olimpiai bajnok úszót, Szun Jangot, és nyolc évre eltiltotta a kínai versenyzőt.

A 28 éves sportolót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely most megbüntette az úszót.

Kína egyik legnépszerűbb sportolóját novemberben tíz órán keresztül nyilvános tárgyaláson hallgatta meg a CAS: az ülésen először a kínai sztár mutathatta be bizonyítékait, illetve tett vallomást, de már a bírák első kérdése után, ügyvédjén keresztül jelezte, hogy nem megfelelő a fordítás. Az egyik kérdés után például az ügyvéd, Ian Meakin elmondta, az eredeti felvetésben elhangzott „200 alkalom” helyett Szunnak azt fordították, hogy „200 milliliter vér”. A háromszoros olimpiai bajnok és 11-szeres vb-aranyérmes gyorsúszó vallomásában ismét elmondta, hogy az ellenőrök nem igazolták magukat megfelelően, illetve azt is jelezte, hogy filmeztek az otthonában. A CAS szerint azonban a minták megsemmisítése indokolatlan volt.

Szunnak 2014-ben már volt egy három hónapos eltiltása egy másik ügy miatt, emiatt kapott most ilyen súlyos büntetést.

A sportoló nem sokkal az ítélet kihirdetése után jelezte, igazságtalannak érzi a büntetést és továbbra is hisz az ártatlanságában, fellebbezni fog. Szunnak és jogi csapatának egyetlen lehetősége maradt, a svájci legfelsőbb bíróságon támadhatja meg az ítéletet.

A FINA felmentő ítélete után Szun szerepelhetett tavaly júliusban a kvangdzsui világbajnokságon, melynek egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Szun a 2008-as pekingi olimpián robbant be 16 évesen, hazai közönség előtt 1500 méter gyorson a nyolcadik lett, 2011-ben Sanghajban a világbajnokságon már világcsúccsal nyert aranyérmet. Egy évvel később a londoni olimpián ezen a rekordján több mint három másodpercet javítva diadalmaskodott, pedig a rajtnál kiugrott, de nem zárták ki azzal az indoklással, hogy a közönség zaja zavarta meg. A brit fővárosban 400 méteren sem talált legyőzőre, 200 méteren második lett, míg négy évvel később Rio de Janeiróban ebben a számban diadalmaskodott. Utóbbi sikerét követően ezt mondta róla a franciák úszója, Camille Lacourt: „Szun Jang lilát pisil. Ha ránézek a dobogóra, a rosszullét kerülget.”

Kapcsolódók

Kimaradt?