Jégkorong: Becze Tihamér újra a magyar válogatott keretében

Jövő hétfőn találkozik újra a magyar nemzeti csapat kerete, kedden pedig már le is játsszák első mérkőzésünket Dél-Korea ellen. Ez a találkozó még nem fog beleszámítani a hatcsapatos EIHC-torna eredményei közé. A budapesti felkészülési mérkőzéseken a franciákkal és a japánokkal csatázik a magyar válogatott a csoportkörben, míg a másik ágon a fehéroroszok, a dél-koreaiak és az ukránok küzdenek a helyezésekért. A helyosztókat december 14-én szombaton rendezik a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban.

A magyar keret érdekessége, hogy nem sokkal idősebb, mint a novemberben Gdanskban látott “U25-ös” válogatott. A csapatban most nem kapnak helyet az EBEL-es hokisok, mivel az osztrák bajnokság nem áll le, és a légiósokk zöme sem érkezik Budapestre, kivéve a svéd harmadvonalban vitézkedő Horváth Bálintot, valamint az alpesi ligás Klagenfurt II csatárát, Szabad Kevint.

A többiek vagy az Erste, vagy az Extraligában játszanak, illetve hat fehérvári is behívót kapott, akik közül néhányan a Titánok játékosai, ám többen kapnak több-kevesebb lehetőséget az EBEL-ben is. A két kapusuk ugyanaz lesz, mint Lengyelországban, míg az idősebb hokisok közül meg kell említenünk Becze Tihamér és Galanisz Nikandrosz nevét, akik újfent lehetőséget kapnak a válogatottban a bizonyításra. A kerettagok közül Bukor Rajmund, Pápa Márton, Szabad Kevin és Madácsi Benedek nem szerepelt még a nemzeti együttesben.

Jegyek itt vásárolhatóak a felkészülési mérkőzésekre.

A budapesti Hat Nemzet Torna menetrendje:
december 10. kedd 19:00 Magyarország–Dél-Korea
december 11. szerda 16:00 Franciaország–Japán
december 11. szerda 19:30 Ukrajna–Fehéroroszország
december 12. csütörtök 16:00 Dél-Korea–Ukrajna
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország–Japán
december 13. péntek 16:00 Fehéroroszország–Dél-Korea
december 13. péntek 19:30 Magyarország–Franciaország
december 14. szombat 12:30 A3–B3
december 14. szombat 16:00 A2–B2
december 14. szombat 19:30 A1–B1

Kapcsolódók

Kimaradt?