Férfi kézi BL: a Veszprém Áder Jánost is „beveti" a Kiel ellen

Áder János magyar köztársasági elnököt is „leigazolta" az MKB Veszprém alakulata a szombati, THW Kiel elleni férfi kézilabda Bajnokok Liga negyeddöntő előtt. A magyar gárda egy héttel korábban egy góllal kapott ki, ezt a minimális hátrányt kell ledolgozza a címvédővel szemben ahhoz, hogy bejusson a Final Fourba. 

A két elitgárda múlt vasárnapi összecsapásán a vendég veszprémiek remek játékkal a 47. percben még 28-22-re vezettek, ezt követően viszont a védelem megrogyott - a végül 11 gólos Nagy Lászlót kétszer is kiállították, ugyanakkor a támadóalakzat sem tudott megújulni. Az utolsó 13 percet 10-3-ra nyerte a sztárok sokaságával felálló Kiel, és végül 32-31-re győzött a közvetlenül a lefújás előtt szerzett találattal.

Nagy László a visszavágó előtt elmondta: minden energiájukra szükség lesz, hogy túljussanak a Kielen, és az eredmény alakulásától függetlenül egy másodpercig sem szabad azt hinniük, hogy nyeregben vannak, illetve azt sem, hogy kieshetnek.

"Nincs mese, végig kell darálnunk a hatvan percet, és nem szabad olyan hibákat elkövetnünk, mint amit az idegenbeli mérkőzésen. A Kiel sem adta fel, mi sem tehetünk másként. Menni kell, menni kell, és harcolni az utolsó leheletünkig" - mondta az MTI-nek Nagy László.

Áder János a Veszprém edzésén. Áder János köztársasági elnök pénteken látogatást tett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntő szombati visszavágójára készülő MKB Veszprémnél. Az államfő - miután megkoszorúzta a csapat meggyilkolt játékosának, Marian Cozmának emlékművét - megtekintette a péntek délelőtti edzést, amelyen dobott két hétméterest is - Fazekas Nándornak és Mirko Alilovicnak is betalált -, majd ajándékba kapott egy mezt. "Óriási a tét, s azért jöttem, hogy ne csak a veszprémiek buzdítását hozzam el, hanem mindenkiét az országból, aki ma odafigyel a kézilabdára, legyen az női, vagy férfi, hiszen az ETO már ott van a döntőben, a Veszprémnek pedig minden esélye megvan rá, hogy bekerüljön - jelentette ki Áder János a játékosokkal folytatott beszélgetés után. Elárulta: nemcsak szereti a kézilabdát, de gimnazista korában játszotta is, mégpedig a győri ETO-ban. Hozzátette: ha szorítanak neki helyet, akkor szombaton a fiával a helyszínen tekinti meg a német Kiel elleni összecsapást. "Remélem, hogy jelenlétem nem hozza zavarba a csapatot, hanem azt érzik, hogy fontos ez a mérkőzés. De biztos vagyok benne, hogy az ittlétem nélkül is beleadnak - ahogy mondják - apait, anyait és erőn felül fognak teljesíteni" - jegyezte meg a köztársasági elnök.

A magyar csapat még egyszer sem tudott bekerülni a BL-ben 2010 óta létező Final Fourba, ráadásul 2006 óta nem jutott be a legjobb négy közé, míg a rivális azt szeretné elkerülni, hogy - mint eddig minden Final Four-címvédő - lemaradjon a soron következő négyes döntőről.

A csoportküzdelmekben a Kiel csak egyetlen góllal, 31-30-ra kapott ki a Veszprém Arénában október 18-án, ezzel az eredménnyel előzetesen elégedettek lennének az MKB-nél az idegenben dobott több gól miatt.

A Veszprém eddigi legjobb eredménye a legrangosabb kupában a 2002-es döntő volt. Azóta kétszer sikerült eljutnia a legjobb négy közé (2003, 2006), ötször a nyolc közé (2004, 2005, 2007, 2009, 2010), az utóbbi két kiírásban a 16 közé, míg 2008-ban a 32 közé, ám ez utóbbi évben KEK-trófeával tudott vigasztalódni az együttes. A Kiel ugyanakkor három alkalommal (2007, 2010, 2012) már megnyerte a BL-t.

A magyar csapatoknak eddig nyolcszor sikerült beverekedniük magukat a BEK-ben a négy közé. A Budapesti Honvéd 1982-ben megnyerte a sorozatot, 1966-ban döntős volt, míg 1978-ban, 1979-ben és 1984-ben az elődöntőig jutott. A Veszprém a 2002-es finálét követően 2003-ban és 2006-ban került a négy közé.

A szombati mérkőzést a Digisport 1 és az M1 élőben közvetíti. Az M1-en Mocsai Lajos, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya, a Nemzeti Kézilabda Akadémia elnöke, a Veszprém korábbi vezetőedzője lesz a stúdióvendég.

A negyeddöntő-visszavágók programja:

 

  • MKB Veszprém - THW Kiel (német), szombat 17.00 (az első mérkőzésen: 31-32)
  • Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol) szombat 20.00 (20-25)
  • Kielce (lengyel)-Metalurg Szkopje (macedón) vasárnap 18.00 (27-25)
  • Hamburg (német) - Flensburg-Handewitt (német) vasárnap 19.30 (32-26)

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?