Férfi kézilabda BL: a Kielcével játszik a Veszprém az elődöntőben

A lengyel Vive Kielce csapatával játszik a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a júniusi, kölni négyes döntő első napján.

A keddi, kölni sorsolás eredményeként a másik párban a macedón Vardar Szkopje a spanyol Barcelonával csap össze.

A magyar együttes nyolcadik alkalommal szerepelhet a legjobb négy között a BL-ben, a szezonzáró kölni tornán pedig ötödször vehet részt. Legjobb eredménye három ezüstérem (2002, 2015, 2016).

A két elődöntőre június elsején, szombaton kerül sor 16.15, illetve 19 órától, de a pontos menetrend csak a televíziós partnerekkel történő egyeztetés után dől el. A bronzmérkőzést és a döntőt június 2-án, vasárnap rendezik, ugyanezekkel a kezdési időpontokkal.

A Veszprém és a Kielce eddig 11 alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a magyar csapat nyolc meccset nyert, és két döntetlen mellett egyszer veszített. A legemlékezetesebb találkozójuk a 2016-os BL-döntő volt, amelynek a 46. percében a Veszprém már 28–19-re vezetett. Ezután azonban sorozatban kilenc gólt dobott a Kielce, és az 57. percben egyenlített. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, hétméteres-párbaj következett, amit a lengyelek nyertek.

A négy közé idén bejutott csapatok mindegyike az A-csoportban szerepelt, és közülük csak a Veszprém nem nyert még BL-t, illetve jelenleg nem címvédő hazája bajnokságában.

Az idei lesz a tizedik négyes döntő Kölnben, és a harmadik – ráadásul sorozatban –, amelyben nem szerepel német csapat. Érdekesség, hogy az utóbbi három szezonban az a csapat nyerte a BL-t, amelyik a negyeddöntőben elbúcsúztatta a német Flensburgot. Idén ez az együttes a Veszprém volt, amely kettős győzelemmel jutott a négy közé.

A Vive Kielce a Paris Saint-Germaint búcsúztatta, miután a házigazdaként elért tízgólos sikert követően az idegenbeli visszavágón csak kilenc találattal kapott ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?