A Csíkszentdomokosi Lovasnapok kilencedik kiadását tartják a hétvégén

Kétnaposra bővül a hétvégén, május 3-4. között megszervezett Csíkszentdomokosi Lovasnapok rendezvény idei kiadása – jelentette be egyebek mellett Albert Alfonz Pál alpolgármester egy csütörtöki sajtótájékoztatón. 

A csíkszeredai sajtóeseményen a székelyföldi lovas tevékenységek fejlesztésére irányuló terveket ismertetették a meghívottak: Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csilip Árpád, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynökségének igazgatója és Kolozsvári Tibor tanácsos, a megyei tanács lovas munkacsoportjának vezetője.

Csilip Árpád közölte: az eddigi évekhez képest idén emelkedett az ügynökség lovasprogramokra fordítható költségvetése: 119 500 lej jut az ágazat fejlesztésére. Ezt az összeget kifejezetten a lovasprogramok lebonyolítására és huszár-hagyományőrző tevékenységekre fordítják, és most először a Csíkszentdomokosi Lovasnapok rendezvényt is tudják anyagilag támogatni. Az igazgató hozzátette, tapasztalata szerint a lovasprogramok megyeszerte egyre több látogatót vonzanak. 

Kétnaposra bővült a pénteken és szombaton kilencedik alkalommal megszervezett Csíkszentdomokosi Lovasnapok – számolt be Albert Alfonz Pál, a lovasünnepnek helyet adó nagyközség alpolgármestere. Újdonság az előző évekhez képest, hogy a rendezvény első napján, pénteken lovas-szekeres túrát szerveznek, amely során Csíkszentdomokos nevezetességeivel, legendáinak helyszíneivel ismerkedhetnek meg a jelentkezők. Az esemény előzetes bejelentkezéshez kötött és térítésmentes. 

Szintén pénteken este hat órától a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal dísztermében tartanak mini-konferenciát: a lótenyésztés aktuális kérdéseiről Dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök, a Hargita megyei lovas sportolási lehetőségeiről pedig Bajkó Tibor tart előadást – ismertette Albert Alfonz Pál. A lovasnapok szombati programja új helyszínt kapott, az eddigi sportpálya helyett a Csíkszentdomokos Balánbánya felőli határrészén található településrészen zajlanak a második nap eseményei. A nagyobb helyszínen lehetőség lesz bemelegítő pálya használatára, valamint a parkolás is könnyebb lesz majd. A szombati program hagyományosan a díjugratás versenyével kezdődik, ezt követően a fogathajtók versenye következik, akik ezúttal játékosabb formában is összemérik majd ügyességüket. A szombati nap programjait Pászka Lehel lovasíjász-bemutatója zárja – tudtuk meg az alpolgármestertől.

Kolozsvári Tibor, a Fejlesztési Ügynökség lovas munkacsoportjának vezetője kiemelte, hogy a Hargita megyei lótartásban egyre nagyobb szerepet kapnak a lovassportok, a hobbi lótartás és a lovas turizmus. A szakember kifejtette, hogy a Székelyföldre látogató turisták a természeti szépségeken, tájépítészeten túl elsősorban olyan kulturális hagyományok felfedezéséért érkeznek a régióba, mint amilyenek az itt fellelhető lovas hagyományok is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a lovas sportok ifjúságra és egészségre gyakorolt hatását emelte ki: szerinte a székely nép lovas hagyományainak követése a fiatalokban a szülőföldhöz való ragaszkodás egyik kulcsa lehet. Hozzátette, a lovas tevékenységeket a megyei tanács a jövőben is támogatni fogja, például elképzelhetőnek tartja egy iskolásoknak szóló lovasoktatási program elindítását. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?