Erste Liga: kikapott a Sportklub, előny a Fradinál

Hazai pályán szenvedett 2-1 arányú vereséget szombaton este a Csíkszeredai Sportklub az FTC-Telekomtól az Erste Liga döntőjének harmadik összecsapásán. A mérkőzés hosszabbításban dőlt el a budapesti csapat javára, akik ezzel összesítésben 2-1-re vezetnek, és visszavették a pályaelőnyt a csíkiaktól.

Természetesen teltház fogadta a döntő első csíkszeredai összecsapását, a melyre a hazaiak készülhettek rosszabb előjelekkel. Azok után, hogy meggyőző játékkal diadalmaskodtak a párharc első összecsapásán, a második meccsen egyoldalú mérkőzésen kaptak ki nagy arányban. A kék-fehérek dolgát nehezítette, hogy több játékosukra sem számíthattak: Panov, Fodor és Gecse sérülés miatt nem állt a csapat rendelkezésére, Anyiszin pedig egymeccses eltiltást kapott a döntő második budapesti mérkőzésén.Nem sokat kóstolgatták egymást a felek, nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe mindkét gárda. A hosszú sorozatterhelés talán ezen a mérkőzésen jött ki először a párharc során, sokat hibáztak a csapatok, ám a tempóra nem lehetett panasz. Gólhelyzetek maradtak ki mindkét oldalon, ám találatot nem jegyezhettünk fel az első harmadban. Kiállítás is csak egy akadt, igaz az mindjárt dupla volt: a Ferencvárostól Farkas ütésért, a hazaiak részéről Becze szimulálás miatt kapott kettő perc pihenőt a büntetőpadon.

Az első szünetet követően maradt a lendületes játék, sokat korcsolyáztak a felek és sorra dolgozták ki a veszélyes helyzeteket a kapuk előtt. A helyzetek kidolgozásában (és kihagyásában) a Sportklub vitte a prímet a második húsz percben, egyértelmű csíki fölényben teltek a játékpercek. Egy-egy kihasználatlan emberelőny pergett le mindkét oldalon, a zöldek Shulakov, a szeredaiak Karmeniem kettő percét nem tudták gólra váltani. A kihagyott hazai helyzetek törvényszerűen megbosszulták magukat, a dudaszó előtt hét másodperccel betaláltak a vendégek, Tóth Adrián volt eredményes.Fel volt adva tehát a lecke a Sportklub számára az utolsó játékrészre, hiszen vezetett a Ferencváros. Hiába dolgoztak ki továbbra is sok helyzetet a vendégkapu előtt, nem találták a rést Arany Gergely mellett. Az igazsághoz tartozik, hogy a hazaiak svéd hálóőre is jó néhány nagy védéssel tartotta meccsben csapatát. Így érkeztünk el a 47. percig, amikor Shulakov a kék vonal közeléből megeresztett lövésébe jól ért bele Becze Tihamér és egyenlítettek a kék-fehérek. A játékrész még egy kivédekezett Ferencvárosi emberhátrányt hozott, az utolsó percek pedig egyértelműen a két kapusról szóltak, Arany és Lundström is több bravúros mentést mutatott be.

Az Erste Liga szabályainak megfelelően húsz perces ráadás következett. Azaz követezett volna, de a Ferencváros nem akart a következő, vasárnapi mérkőzés előtt belemenni az éjszakába és a nyolcadik percben lezárta a mérkőzést: Perrier volt harcos a hazai kapu előterében és vitte be a győztes találatot egy Lundströmről lepattanó korongból.

Győzött tehát és ezzel újra magához ragadta a pályaelőnyt a Ferencváros. Következik a döntő negyedik mérkőzése, amelynek szintén a Vákár Lajos Műjégpálya ad otthont vasárnap 18:30 órai kezdettel.

Erste Liga döntő 3. mérkőzés
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya
Csíkszeredai Sportklub – FTC-Telecom
1:2 (0:0, 0:1, 1:0, 0:1) hosszabbítás után
Gólszerzők: Becze (47.p.), ill. Tóth A. (40.p.), Perrier M. (68.p.)

Kapcsolódók

Kimaradt?