Aus. Open: hétfőtől világelső lesz a győztes Oszaka Naomi

A japán Oszaka Naomi nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyét, mivel a szombati döntőben 7:6 (7-2), 5:7, 6:4-re legyőzte a cseh Petra Kvitovát, ezzel egyben hétfőtől ő lesz az új világelső.

A US Openen címvédő japán még sosem találkozott a kétszeres wimbledoni bajnokkal, és ahhoz képest, hogy egy éve még csak 72. volt a világranglistán, második Grand Slam-diadaláért és a WTA-rangsor első helyéért lépett pályára Melbourne-ben. A haiti és amerikai állampolgársággal is rendelkező Oszaka lehetett Serena Williams 2015-ös menetelése óta az első női teniszező, aki egymás után két GS-t nyer, és szombaton már egyhuzamban 13 győztes GS-mérkőzésnél tartott.

A 28 éves Kvitova számára ugyancsak hosszú út vezetett a szombati fináléig, 2016 decemberében ugyanis egy betörő a házában késsel megsebesítette az ütő bal kezét, és emiatt fél évet - többek között a 2017-es Australian Opent is - ki kellett hagynia. Az előzőleg Sydneyben bajnok és sorozatban 11 győzelemnél tartó teniszező Jana Novotna 1991-es szereplése óta az első cseh döntős volt az Australian Openen, ahol az előző cseh bajnok Hana Mandlikova volt 1987-ben.

A 2019-es finálé nyitott tető alatt kezdődött, és a várakozásoknak megfelelően lendületes támadóteniszt, valamint gyors labdameneteket hozott. A Floridában élő Oszaka egy ízben 193 kilométer/órás adogatást mutatott be, majd 3:3-nál semmi-negyvenről hozta a szerváját. A japán játékos 6:5-nél két szettlabdát még elpuskázott fogadóként, ám a rövidítésben már alig rontott, és 51 perc alatt nyerte a nyitófelvonást.

A folytatásban hullámzóvá vált az összecsapás, a világranglistán 6. cseh teniszezőnek labdái voltak a 3:0-hoz, de ellenfele 2:2-re kiegyenlített, majd nagy elszántsággal 4:2-re fordított. Kvitova 5:3-nál három mérkőzéslabdáról hozta az adogatását bravúrral, majd a váratlanul "megremegő" Oszaka nem tudta kiszerválni a meccset (5:5). A teljesen széteső japán 5:6-nál semmire bukta adogatását, és egyben az 53 perces második játszmát is.

A harmadik szettben a cseh teniszező már sorozatban öt nyert gémnél tartott, de Oszaka összeszedte magát, és egy brékkel 3:1-re meglépett. Nem sokkal később három labdája volt az 5:2-höz, de riválisa hozta az adogatását, majd ismét 5:3 lett az állás. Kvitova - akárcsak a második szettben - újra szépített, csakhogy a japán játékos ezúttal már magabiztosan kiszerválta a meccset, amely 2 óra 27 percig tartott. 

"Hatalmas gratuláció Petrának, mindig szerettem volna vele összekerülni a teniszpályán, de ez eddig nem jött össze. Most végre igen, és számomra óriási megtiszteltetés, hogy vele játszhattam, ráadásul egy GS-torna fináléjában, bámulatosan teniszezett" - dicsérte ellenfelét Oszaka, miután átvette a győztesnek járó serleget, és a 4,1 millió ausztrál dollárról (mintegy 818 millió forint) szóló csekket. 

Oszaka pályafutása harmadik tornáján diadalmaskodott, és ebből kettő Grand Slam-verseny volt. A döntő tétje nemcsak az Australian Open serlege volt, hanem a világelsőség is: amelyik teniszező megnyeri az év első Grand Slam-viadalát, az leváltja a román Simona Halepet hétfőn a WTA-rangsor élén. A 21 éves Oszaka nem vezette még a világranglistát.

Australian Open
Női egyes, döntő 

  • Oszaka Naomi (japán, 4.)-Petra Kvitova (cseh, 8.) 7:6 (7-2), 5:7, 6:4

Kapcsolódók

Kimaradt?