Australian Open: Simona Halep bejutott a harmadik fordulóba

Bejutott Simona Halep a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután 6:2, 6:7(3), 6:4 arányban legyőzte csütörtökön az amerikai Sofia Kenint.

A világelső román lánynak kemény, 2 óra 31 perces küzdelem után sikerült legyőznie a mindössze húsz éves (WTA - 37.) ellenfelét. Halep jól kezdte a mérkőzést az idei tornasorozat egyik legjobb formájában teniszező játékosa ellen, aki idén már egyesben (Hobart) és párosban (Auckland) is győzött, és simán hozta az első játszmát.

A második szettben 3:0-nál eldőlni látszott a mérkőzés, ám az amerikai lány nem adta fel, 3:3-on egyenlített, és rövidítésben nyert. A döntő szett elején Kenin irányított, bréket is csinált, de Halep visszabrékelt, majd ismét elvette az amerikai adogatását és végül kiszerválta a meccset.

Halep 9 ászt ütött és egyetlen kettőshibát vétett, Keninnél ez az arány 1:2, Halep 75 százalékban Kenin 58 százalékban nyerte az első szervája utáni labdákat, a második adogatásnál mindkét lány 55 százalékot hozott. Kenin 4 bréklabdájából 2-t megnyert (50 százalék), Halep 5 bréklabdát nyert meg, de 14-ből (36).

Figyelemre méltó, hogy Halep mind a tíz labdáját megnyerte a hálónál, 33 nyerője volt, Keninnek 32, 35 ki nem kényszerített hibát vétett, míg Kenin 47-t. A tavaly a döntőig jutó világelső eddigi teljesítményéért 155 000 ausztrál dollárt és 130 WTA pontot kap.

Halep következő ellenfele a Buzărnescut is búcsúztató Venus Williams lesz (38, WTA-36.), aki a második fordulóban 6:3, 4:6, 6:0 arányban legyőzte a francia Alize Cornet-t.  Venus 3-2-re vezet a román lány elleni meccsekben, de az utolsó két mérkőzést, 2015-ben Rómában és tavaly Montrealban, Simona nyerte.

Kapcsolódók

Kimaradt?