Liga 1: parádés győzelemmel ajándékozta meg szurkolóit a Kolozsvári CFR

Hat döntetlen után ismét lett nyertese egy FCSB-Kolozsvári CFR mérkőzésnek, ugyanis a labdarúgó Liga 1 22. fordulójának zárómeccsén, az év utolsó találkozóján a fellegvári vasutasok 2-0-ra győzni tudtak Bukarestben és ezzel matamatikailag is bebiztosították helyüket a felsőházi rájátszásban.

A tét  valójában nem a rájtszási hely bebiztosítása volt a fővárosban vendégeskedő vasutasok számára, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a bajnokság egyik legstabilabb csapata, a címvédő és listavezető CFR nem lesz ott a play offban, hanem sokkal inkább az, hogy megnyerje azt a lélektani háborút, amelyet a FCSB-vel vív.

A Nemzeti Arénában megrendezett szombat esti mérkőzésre a rendelkezésére álló legjobb felállításában küldte pályára csapatát Toni Conceicao, a CFR edzője. A másik oldalon Nicolae Dicának is csak egy helyen, a balhátvéd pozíciójánál kellett improvizálnia, tehát minden adott volt egy minőségi összecsapásra.

Már a találkozó első perceiben nyilvánvalóvá vált, hogy a két csapat rendkívül jól ismeri egymást, hiszen már a félidő közepén is túl voltunk és érdembeli gólhelyzete egyik félnek sem volt. Ekkor villant viszont Ciprian Deac, a CFR 32 éves tizese, aki egy olyan gólt lőtt, amit az unokáinak is mesélni fog.

A gól után több egyenlítési lehetősége is volt a házigazda FCSB-nek, elsősorban Harlem Gnohere révén, ám Giedrius Arlauskis nagy napot fogott ki volt csapata ellen.

A 72. percben aztán megfogyatkozott Gigi Becali csapata, hiszen ekkor megkapta második sárgalapját is 16-os előtt szabálytalankodó Mihai Roman. A szabadrúgást Damjan Djokovics tűzte rá olyan elemi erővel, hogy a felső lécról visszapattanó labdával fejjel tudott ismét próbálkozni.

Emberhátrányban is veszélyes volt a FCSB, a vasutas szurkolók izgalmai egyre nőttek a percek teltével, hiszen nem felejtethették el, hogy a legutóbbi 5 egymás elleni összecsapáson a bukarestiek rendre a végjátékban tudtak egyenlíteni.

Most nem így történt, ugyanis Alexandru Ionita a 94. percben értékesítette a Paun által kiharcolt büntetőt és a CFR lezárta a meccset.

Győzelmével a Kolozsvári CFR 6 pontosra növelte előnyét a tabella élén a második helyezett FCSB-vel szemben. A dobogó harmadik fokát a CSU Craiova foglalja el. Szintén felsőházi rájátszást érő helyen zárja az évet a Sepsi OSK, amely pénteken 3-0-ra győzte le hazai pályán a Concordia Chiajnát.

A Liga 1 alapszakasza 2019 februárjában folytatódik a hátramaradó 5 fordulóval, majd a bajnokság ketté válik: az első hat helyzett a play offban, az utolsó 8 pedig a play outban folytatja májusig.

Labdarúgó Liga 1, a 22. forduló eredményei
U Craiova-Medgyesi Gaz Metan 2-0
FC Botoşani-Dunărea Călăraşi 1-0
Astra-Dinamo 4-1
Poli Iaşi-FC Voluntari 2-2
Sepsi OSK-Concordia 3-0
Nagyszebeni FC Hermannstadt-FC Viitorul 1-0
FCSB-Kolozsvári CFR 0-2
Labdarúgó Liga 1, a 21. forduló mérkőzései U Craiova-Medgyesi Gaz Metan 2-0 FC Botoşani-Dunărea Călăraşi (csütörtök, 17:30) Astra-Dinamo (csütörtök, 20:00) Poli Iaşi-FC Voluntari (péntek, 17:30) Sepsi OSK-Concordia (péntek, 20:00) Nagyszebeni FC Hermannstadt-FC Viitorul (szombat, 13:00) FCSB-Kolozsvári CFR (szombat, 20:00) - a Maszol.ro portálról
Labdarúgó Liga 1, a 21. forduló mérkőzései U Craiova-Medgyesi Gaz Metan 2-0 FC Botoşani-Dunărea Călăraşi (csütörtök, 17:30) Astra-Dinamo (csütörtök, 20:00) Poli Iaşi-FC Voluntari (péntek, 17:30) Sepsi OSK-Concordia (péntek, 20:00) Nagyszebeni FC Hermannstadt-FC Viitorul (szombat, 13:00) FCSB-Kolozsvári CFR (szombat, 20:00) - a Maszol.ro portálról

Kapcsolódók

Kimaradt?