Nemzetek Ligája: magyaros hajrával „kozmetikáztak” a Rossi-fiúk

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte vasárnap a csoportgyőztes és feljutott finn csapatot a Nemzetek Ligája C osztályában, sikerével pedig csoportja második helyén zárt.

A magyar csapat a 29. percben egy gyönyörű akció végén Szalai Ádám góljával szerzett vezetést a Groupama Arénában, nyolc perccel később pedig Nagy Ádám első válogatottbeli találatával duplázta meg az előnyt.

Mivel a görögök a csoport másik mérkőzésén nagy meglepetésre hazai pályán kikaptak az észtektől, így a magyar válogatott a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, azaz biztosan bennmaradt. Egyúttal így maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén - érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben, de ehhez az kell, hogy az osztály négy csoportgyőztese közül valamelyik válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatból kiharcolja a részvételt.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport:
Magyarország-Finnország 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 9200 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén) 
    gólszerzők: Szalai (29.), Nagy Á. (37.)
    sárga lap: Baráth (42.), Lang (75.), Kalmár (78.), illetve Granlund (17.), Lod (86.)
Magyarország: Gulácsi Péter - Baráth Botond (Lang Ádám, 52.), Willi Orbán, Kádár Tamás (Vinícius Paulo, a szünetben), Korhut Mihály (Holender Filip, 54.) - Kleinheisler László, Nagy Ádám - Lovrencsics Gergő, Kalmár Zsolt, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Finnország: Jesse Joronen - Albin Granlund (Joona Toivio, a szünetben), Paulus Arajuuri, Sauli Väisänen, Jere Uronen - Robin Lod, Glen Kamara, Thomas Lam (Joni Kauko, 60.), Robert Taylor (Petteri Forsell, 74.) - Jasse Tuominen, Teemu Pukki

Nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott, melynek kezdőcsapata négy helyen változott az észtek elleni, csütörtöki összecsapáshoz képest. Különösképpen a csapatkapitányi karszalagot visszakapó Dzsudzsák Balázs volt elemében, ám a 98. válogatottságát ünneplő szélső inkább csak a harciasságával, mintsem veszélyes játékával tűnt ki. Az első negyedóra végén alább hagyott a lendület, ugyanakkor a már biztos csoportelső finnek sem erőltették túl magukat, mégis Teemu Pukki révén az első ziccert ők rontották el.

A kissé álmos játék a félidő közepén egy pillanat alatt felpörgött, miután Szalai Ádám egy gyönyörű akció végén megszerezte a vezetést. A magyarok újra nagy kedvvel kezdtek futballozni, és kis idő múlva már két góllal vezettek Nagy Ádám pályafutása első válogatottbeli góljával.

A finnek a nagyszünet után sem akartak nagyon támadni, míg a magyarok számára tökéletesen megfelelt a kétgólos előny. Marco Rossi korán, már az 54. percre kihasználta mindhárom cserelehetőségét, utolsó változtatásával Holender Filip személyében újoncot avatott.

 

Az utolsó húsz perc is komolyabb esemény nélkül telt el, így a magyar válogatott magabiztos sikerrel zárta a Nemzetek Ligája történetének első kiírását.

Mestermérleg
„Taktikailag sikerült meglepnünk a finn válogatottat, agresszív és támadó futballal nyomást helyeztünk az ellenfélre" - fogalmazott Marco Rossi a találkozót értékelve. Az olasz szakvezető kifejtette, a finneknek is voltak lehetőségeik, ám Gulácsi Péter védéseinek köszönhetően nem kapott gólt együttese. Leszögezte, megérdemelten szerzett vezetést a magyar válogatott, és bár a második félidőben meghozott kényszerű cserék meghatározták a játék képét, az utolsó percig sem volt veszélyben a győzelem. „Az elmúlt két évben elért válogatott eredmények után az utóbbi időszakban mutatott játék bizakodásra ad okot. Fontos a szerénység, nem szabad elszállni magunktól, de a szint, amit elértünk, bizakodásra ad okot a további meccsekre tekintve" - értékelte az MTI kérésére a második hely megszerzését Rossi.
A finnek szövetségi kapitánya, Markku Kanerva csalódottságát fejezte ki, egyben gratulált a "nagyon erős" magyar válogatottnak, amely, mint mondta, "nagyon jól játszott és megérdemelten nyert". Rámutatott, egy-egy kulcsjátékosát sérülés, illetve betegség miatt már a meccs előtt elvesztette. Kiemelte, csapata a második félidőben aktívabban játszott, mint a szünet előtt, és amennyiben megkapta volna a szerinte jogos büntetőt, úgy más lehetett volna a játék képe.

A csoport végeredménye
1. Finnország       6 4 – 2 5–3 +2 12
2. Magyarország  6 3 1 2 9–6 +3 10
3. Görögország    6 3 – 3 4–5 –1   9
4. Észtország       6 1 1 4 4–8 –4   4

Kapcsolódók

Kimaradt?