Nemzetek Ligája: két fejesgóllal győzte le a magyar válogatott Észtországot

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának csütörtöki játéknapján.

A sikerrel a magyarok nem végezhetnek a biztos kiesést jelentő negyedik helyen, mert az így már mindenképpen az észteké, ennek ellenére a bennmaradás még nem dőlt el, mivel a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja.

A magyar csapat egyúttal versenyben maradt a második pozícióért, de annak megszerzésére kicsi az esély, mert ahhoz vasárnap egy újabb magyar győzelem mellett a görögöknek hazai pályán ki kellene kapniuk az észtektől. A második helynek azért van jelentősége, mert a Nemzetek Ligájának mind a négy osztályából négy-négy olyan csapat lehetőséget kap az Európa-bajnoki részvétel kivívására, amely sikertelenül zárta a jövőre kezdődő Eb-selejtezőket, de a C osztályban ehhez reálisan minimum másodikként kellene zárni a négyesben.

 

A magyarok vasárnap a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják a zárófordulóban.

A kilencfokos hidegben kezdődött összecsapáson Dibusz Dénesnek már az ötödik percben komoly védést kellett bemutatni egy jobb oldali észt szöglet után. Az első magyar lehetőségre nyolc percet kellett várni, a hazaiak viszont gólra váltották a sarokrúgásukat Willi Orbán révén, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti együttesben. Négy percre rá kis híján meglett a második magyar találat, az észt kapus, Aksalu rossz felszabadítását követően a Tallinnban betaláló Nagy Dominik csavart az üres kapu felé, ám a kapus időben visszaért.

A gól után néhány percig még tartott a magyar lendületet, Kalmár vállalkozott szóló után lövésre, majd kissé visszavett a tempóból a hazai csapat, amelyet a kispad mellől ezúttal az eltiltott Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő másodedző, Cosimo Inguscio irányított. A játék továbbra is nagyrészt az észt térfélen zajlott, ám az időnként látványos magyar támadások nyomán komoly veszélyhelyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt a szünetig.

A második játékrész kezdetén a nézőtérről a székely himnusz szólt, a magyar válogatott pedig Orbán veszélyes fejesével indított, de Aksalu bravúrral hárított. A visszatérő és így a 97. szereplésével a válogatottsági rangsor harmadik helyére feljövő Dzsudzsák Balázs 25 perccel a lefújás előtt kapott lehetőséget a lassan csordogáló mérkőzésen. Röviddel ezután kettőre növelte előnyét a magyar válogatott, a Tallinnban duplázó Szalai jó helyzetfelismerése ért gólt. A biztos vezetés tudatában még nyugodtabban játszott a házigazda, az észt együttes pedig a második játékrészben nem veszélyeztetett, így a magyar válogatott megszerezte második sikerét a Nemzetek Ligájában.

A találkozón sárga lapot kapott Pátkai Máté, aki így eltiltás miatt vasárnap a finnek elleni zárómérkőzésen nem léphet pályára.

Cosimo Inguscio, a magyar labdarúgó-válogatott másodedzője a találkozót követően elmondta, elsősorban annak örül, hogy végre nem kapott gólt a csapat. „Azt láttuk a játékosoktól, amit a felkészülés során elterveztünk. Az ellenfélnek egyetlen lehetősége volt, megérdemelt győzelmet arattunk, minden játékos a legjobbját nyújtotta" - fűzte hozzá a szakember, aki megjegyezte, nem vállaltak különösebb kockázatot, megbecsülték helyzeteiket, melyekből rögtön az elsőt gólra váltották.

Martin Reim, az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a magyar csapat ezen estén minden tekintetben jobb volt és megérdemelten nyert. Hozzátette, sérülések miatt a szokásosnál "rövidebb" volt a kispadjuk, emiatt is volt alacsonyabb színvonalú a játékuk.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 5. forduló:
Magyarország-Észtország 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 7000 néző, v.: Enea Jorgji (albán)
    gólszerzők: Orbán (8.), Szalai (69.)
    sárga lap: Pátkai (63.), illetve Pikk (23.), Anier (49.), Antonov (62.)
Magyarország: Dibusz Dénes - Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Kalmár Zsolt (Kleinheisler László, 84.), Kovács István, Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs, 65.) - Szalai Ádám (Böde Dániel, 76.)
Észtország: Mihkel Aksalu - Taijo Teniste, Madis Vihmann, Joonas Tamm, Artur Pikk - Artjom Dmitrijev, Ilja Antonov - Henrik Ojamaa (Sergei Zenjov, 60.), Konstantin Vassiljev (Ats Purje, 82.), Siim Luts (Sander Puri, 77.) - Henri Anier

Kapcsolódók

Kimaradt?