A hétvégi magyar-román vb-selejtező körüli felhajtásról, a 2014-es brazíliai világbajnokságra való kijutási esélyekről, az erdélyi labdarúgás leépüléséről, a magyar nemzetiségű gyerekek focihoz való visszacsalogatásának módozatáról is beszélt a maszol.ro-nak adott interjúban Bölöni László, a román válogatott 108-szoros játékosa, volt szövetségi kapitánya, aki jelenleg a katari Al-Khor menedzsereként dolgozik.

Boldog születésnapot, így utólag!

Köszönöm.

Gondolom, látta a hétvégi magyar-román vb-selejtezőt. Milyennek találta a mérkőzés színvonalát?

Mindkét válogatott nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. Nem tudom, hogy ebben közrejátszott-e az is, hogy üres lelátók előtt kellett megrendezni a mérkőzést. Mindenesetre minőségi játékot kevesebb láttunk, talán Király Gábort tudnám egyedül kiemelni.

Sokat hibáztak a védelmek.

Akkor beszélhetnénk a védelmekre nehezedő terhelésről, ha fantasztikus csatárjátékot láttunk volna. De ebben sem volt részünk. Nem villant meg Mutu, Szalai nem érvényesítette erejét, Torje gyenge teljesítményt nyújtott, Dzsudzsáktól pedig többet vártam.

A budapesti mérkőzés után változtak a vb-kijutási esélyek a csoportban?

Idegenben döntetlent elérni jó eredménynek számít, Románia ezzel lépéselőnybe került. Mondhatni, hogy ez még egy lépéselőnyt jelent, ugyanis korábban Törökországban is győzni tudott. Most a magyaroknak és a törököknek ezeket a lépéseket kell túlszárnyalniuk. Persze csupán a második helyért folyó harcról beszélek, mert Hollandiát sem Magyarország, sem Románia, sem pedig Törökország nem tudja befogni.

A zártkapus mérkőzés körül nagy volt a felhajtás, beindult a szokásos gyűlöletszítás. Ezt hogy kommentálja?

Nálunk Romániában egyes körök kitűnő érzékkel használják fel ezeket az alkalmakat arra, hogy hergeljék az embereket. Ezek a hőbörgések mindig ugyanazok, előszedik a magyar kártyát meccs előtt is, meccs után is. Nekünk magyaroknak fájnak bizonyos dolgok, ők ezt tudják, és megragadják az alkalmat arra, hogy az orrunk alá dörgöljék. Szerencsére a pályára mindebből semmi sem szivárgott át, a játékosok bebizonyították, hogy mekkora marhaság ez a magyar-román viszálykodás, nagyon barátságos volt a hangulat. Külön tiszteletet érdemel Petre Cozma, le a kalappal előtte, hogy mindazok után, ami a fiával történt (Marian Cozma kézilabdázót 2009-ben megölték Veszprémben – szerk. megj) megbékélésre, nyugalomra, egymás elfogadására felszólító nyilatkozatokat tett.

A budapesti mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Victor Pițurcă román szövetségi kapitány a maszol.ro kérésére azt mondta, azért nincsenek magyar nemzetiségű játékosok a keretében, mert képességeik alapján senki sem odavaló.

Egyetértek Pițurcával.

Miért alakult ez így, hiszen a ’80-as, ’90-es évekig mindig volt legalább egy magyar nemzetiségű labdarúgó a román válogatottban.

Nézzük előbb meg, hogy honnan jöhetnének ezek a magyar játékosok. Csakis Erdélyből, ahol jelen pillanatban nincsenek olyan klubok, amelyek értékes labdarúgókat nevelnének. Nagyvárad, Temesvár, Arad, Marosvásárhely kiesett, csak a két kolozsvári csapat, Medgyes, Brassó és Beszterce maradt.

A „magyar csapatnak” tartott Kolozsvári CFR-nél arányaiban kimutathatóan több magyar gyerek futballozik, mint amennyi a város magyarsága. Mit gondol, van egy olyan összetevője is a kérdésnek, hogy nemzetiségük miatt nehezebben érvényesülnek?

A Kolozsvári CFR nem jó példa ebből a szempontból, tudtommal játékosainak több mint 80 százaléka külföldi, nem támogatja a fiatalpolitikát. El kell gondolkodni azon, hogy hol szakad meg a vonal, valahol „eltűnnek” a magyar gyerekek a román futballból. Nem hiszem azt, hogy a magyarságuk miatt félreteszik őket, hiszen én is megéltem ezt. Valóban nehezebb, de a tehetséges, szorgalmas, nagyon jó képességű játékosokat nem lehet megkerülni.

De sokszor el se jutnak addig, hogy legyen kit megkerülni.

Az egyik lehetséges magyarázata ennek lehet az is, hogy erdélyi magyarok – elsősorban a határ mellett élők - nagyon gyakran választanak magyarországi iskolát gyereküknek. Ez egy lehetőséggel több, hogy fogyjon a futball felé közeledők száma. A mi időnkben hasznos volt, ha valaki jól focizott, mert az segített abban, hogy a dolgok jobban sikerüljenek, ajtókat nyitott meg. Ma már kevésbé mozgatórúgó a foci a társadalom egészében, egy szakma lett, amit kevés kiváltságos űz, eltűnt a tömegbázis mögüle.