A CFR döntetlennel búcsúztatta a Fradi stadionját

A Ferencváros labdarúgócsapata gólnélküli döntetlent játszott a Kolozsvári CFR együttesével az Albert Stadion búcsúmeccsén. Az Üllői úti aréna 1974 májusa óta szolgált a zöld-fehérek otthonául.GRO 4973640

A két egyesület együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a kolozsváriak által leszerződtetett, de a keretbe be nem férő játékosok a Fradiban tarthatják formában magukat.

A gálamérkőzés az előre kiadottnál egy órával később, 19 órakor kezdődött, a szervezők előtte egy félórás gálaprogrammal kedveskedtek a hideg idő ellenére kilátogatott mintegy hatezer nézőnek.

Először videokivetítőkön korabeli filmfelvételek segítségével elevenítették fel a zöld-fehér csapat több mint 110 éves történetének emlékezetesebb momentumait, Schlosser Imre cseleitől a Bajnokok Ligája-szereplésen át a legutóbbi, 2004-es bajnoki címig.

Ezt követően egy rezesbanda és a Zöld Sas vezetésével a klub szakosztályainak képviselői vonultak a pályára. Többek között olyan bajnokok is tiszteletüket tették a gyepen, mint az olimpiai aranyérmes birkózó, Sike András, a labdarúgó Szűcs Lajos, a tornász Magyar Zoltán vagy az 1995-ös BL-csapat tagjai.

Közvetlenül a kezdés előtt Kubatov Gábor klubelnök és Orosz Pál, a labdarúgó zrt. vezérigazgatója a zöld-fehérek legendás labdarúgóit - köztük a 648 mérkőzésével klubrekorder Lipcsei Pétert, továbbá Lisztes Krisztiánt, Balog Zoltánt, Dragóner Attilát és Keller Józsefet, valamint Rósa Dénest - köszöntötte. Ők valamennyien helyet kaptak a hazaiak kezdőcsapatában, és több-kevesebb időt játszottak is, sőt, Lipcsei még a csapatkapitányi karszalagot is felhúzhatta. Maga a mérkőzés kevés izgalmat hozott, a hazaiak finn légiósa, Hakola a második félidő elején büntetőt hibázott.fradi

A találkozó után tűzijátékkal búcsúztatták el a stadiont.

Az Üllői úti létesítményben a Ferencváros 1-0-ra elvesztette első bajnoki mérkőzését a Vasas ellen, az utolsót viszont megnyerte, méghozzá az ősi rivális Újpest ellen 2-1-re. Az utolsó hivatalos találkozót szombaton játszotta az együttes otthon: a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján 1-0-ra nyert az Eger ellen, így bejutott a fináléba.

Magyarország legnépszerűbb klubjának a tervek szerint 2014 őszére készül el új stadionja, addig pedig a Puskás Ferenc Stadionban játssza majd hazai mérkőzéseit.

Kimaradt?