Sportolimpia: több mint 600 középiskolás mérkőzik meg Kolozsváron

Több mint 600 diák részvételével zajlik az idei Sportolimpia Kolozsváron. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány által szervezett torna megnyitóját a kolozsvári Aréna konferenciatermében tartották, szeptember 18-án. A Sportolimpia két fővédnöke, az atléta, gerelyhajító Ráduly-Zörgő Éva és a sílövő Tófalvi Éva mellett az eseményen jelen volt Csinta Samu, a Sepsi OSK elnöke, illetve Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója is.

Grabán Zsolt szervező köszöntőjét követően Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese biztosította a fiatalokat arról, hogy jövőre is nyitott kapukkal várja őket a BBTE sportlétesítménye. Kijelentette: szükség van arra, hogy a jól gondolkodó emberek jól is mozogjanak. Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke büszkeségének adott hangot, amiért egyre több fiatal vesz részt a Sportolimpián. „Ez egy szenzációs munka, veletek, sportolókkal, közösen. Jó úton haladunk, hogy a Sportolimpia révén a mozgáskultúra népszerűsítése mozgalommá nőjje ki magát” – fogalmazott. 

A megnyitót követő beszélgetésen kiderült, az atléta, gerelyhajító Ráduly-Zörgő Éva, aki 3 olimpián és egy világbajnokságon is szerepelt, az idei sportolimpián nemcsak fővédnökként, hanem bíróként is jelen lesz. Az olimpikon a kommunizmus idején volt aktív sportoló, abban az időben, amikor a mozgás jelentette az egyik legfőbb szórakozási lehetőséget. Kitért a régi edzési szokásokra, mesélt a központosított edzőtáborok világáról, illetve arról is, hogy mennyi munkával járt az olimpiákra való felkészülés.

„Régen a TV-műsorok sugárzása korlátozott volt, mégis rengeteg sporteseményt közvetítettek, így az emberek tudták, hogy a mozgás mennyire fontos. Szeretném, ha ma is jobban figyelnének erre, és sokkal több iskolai sportrendezvényt szerveznének”– mutatott rá.

Tófalvi Éva sílövő olimpikon többek között az utolsó olimpiai felkészüléséről vallott. „Amikor az olimpiára készültem, a legnehezebb időszakom volt. Éjt nappallá téve edzettem, minden a sportról szólt, de azt kell mondanom: megérte” – jelentette ki.

Hogy milyen 2018-ban sportvezetőnek lenni, arról Csinta Samu, a Sepsi OSK elnöke beszélt. „Szót kell tudni érteni a futballistával, az edzővel és olykor a szurkolóval is” – fejtette ki. A jövőbeli terveik kapcsán elmondta, a Sepsi OSK elsődleges célja bekerülni az első hat helyezett közé a felsőházi rájátszásban.

Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója már három foci-világbajnokságról közvetített élőben – tapasztalatairól, illetve a sportújságírói munkáról mesélt a diákoknak. Elmondása szerint sokszor lehetetlen a sportolókkal egy ráérős, klasszikus interjút készíteni az események körüli hangzavar, felhajtás miatt. Példaként a bajnokok ligáját említette, ahol a mérkőzések után gyakorlatilag megközelíthetetlenek a sportolók. „Egy sportújságíró és egy sportoló kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet, a sportolóban látni kell az embert, aki nem csak egy kirakati személy. Innen kell megközelíteni a beszélgetéseket” – vallotta.

Az esemény zárásaként Bodor László a verseny előtt álló diákokat emlékeztette, hogy a sportban az ellenfél nem ellenséget jelent, és arra kérte őket, ezt tartsák szem előtt a mérkőzéseken.

Az elkövetkező négy napban a középiskolás diákok nyolc versenyszámban mérkőznek meg: futball, kézilabda, kosárlabda, röplabda, úszás, atlétika, asztalitenisz és a strandröplabda. Az eredmények és a fotók a www.sportolimpia.ro weboldalon, vagy a Sportolimpia hivatalos Facebook-oldalán lesznek elérhetők.

Az idei Sportolimpiát az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása (TTOT), az Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület, az oktatási minisztérium, a Nemzeti Sport és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem támogatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?