BL: Idegenben lőtt góllal jutott tovább a Vidi

A kihagyott tizenegyes ellenére is továbbjott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásába a MOL Vidi csapata, miután a kedd esti visszavágón „hazai” pályán gól nélküli döntetlent játszott a svéd Malmö FF ellen, így a múlt heti idegenbeli 1–1-nek köszönhetően várhatja az AEK elleni meccset.

A felcsúti Pancho Arénában rendezett találkozón kezdetben a legszembeötlőbb a gyepszőnyeg feltűnően rossz minősége volt – amit nem csak a mérkőzést megelőző vihar okozott –, de hamar a futball játszotta a főszerepet, miután az „albérletben” játszó székesfehérváriak már a harmadik percben helyzetbe kerültek a múlt heti első meccsen egyenlítő gólt szerző Nego révén. Ezt követően a svédek tartották többet a labdát, de többnyire tanácstalanul gurigáztak, váratlan taktikai vagy technikai húzást nem láthattunk tőlük sem, a Vidi meg szervezetten védekezett, így a nagyjából eseménytelen első félidőben nem is hosszabbított a bíró.

Térfélcsere után felpörögtek az események, legalábbis a 67. percben tizenegyeshez jutottak a házigazdák: Lazovics indítása után Nego került ziccerbe, megtolta a labdát Johan Dahlin mellett, ám a lapus elhúzta a lábát a tizenhatoson belül. A szerb Lazovics állt a labda mögé, a középre tartó lövése elakadt Johan Dahlin lábában. A Vidi-játékos a kihagyott tizenegyes után belecsimpaszkodott a kapu hálójába, ami leszakadt, ezért sokáig a javítással telt az idő.

A folytatásban a brillírozónak korántsem nevezhető malmői csapat uralta a játékot, a fehérváriak meg az eredmény tartására törekedtek, egy-egy ellentámadással próbáltak veszélyeztetni, de a befejezések pontatlanok voltak. A hálójavítás, a cserék, az időhúzás miatt megítélt hatperces hosszabbítás felénél majdnem megszerezték a vezetést a vendégek: Rosenberg két védő között négy méterről fejelt kapura, de Kovácsik védett.

A 0–0 azt jelentette, hogy idegenben lőtt góllal a Vidi kiejtette a Malmö csapatát, amely az előző fordulóban a Kolozsvári CFR-t búcsúztatta. A Vidi ezt megelőzően a luxemburgi Dudelange-t és a bolgár Ludogorecet ütötte el a továbbjutástól, a következő fordulóban, amikor már a csoportkörbe jutás lesz a tét, a görög AEK Athén csapatával találkozik a magyar bajnok. Ha esetleg a hellének elleni meccsen nem jutna tovább a csapat, akkor az Európa Liga csoportkörében folytathatja a szereplést.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágók: MOL Vidi–Malmö FF 0–0, továbbjutott a Vidi 1–1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

További eredmények: Dinamo Kijev (ukrán)–Slavia Prága (cseh) 2–0, tj. a Dinamo 3–1-s összesítéssel.
BATE Boriszov (fehérorosz)–Karabah (azeri) 1–1, tj. a BATE 2–1-s összesítéssel.
Szpartak Moszkva (orosz)–PAOK Szaloniki (görög) 0–0, tj. a PAOK 3–2-es összesítéssel.
Dinamo Zágráb (horvát)–Asztana (kazah) 1–0, tj. a Dinamo 3–0-s összesítéssel.
AEK Athén (görög)–Celtic Glasgow (skót) 2–1, tj. az AEK 3–2-es összesítéssel.
Fenerbahce (török)–Benfica (portugál) 1–1, tj. a Benfica 2–1-gyel.
Shkëndija (macedón)–Salzburg (osztrák) 0–1, tj. a Salzburg 4–0-s összesítéssel.
Ajax Amszterdam (holland)–Standard Liege (belga) 3–0, tj. az Ajax 5–2-vel.
Spartak Trnava-Crvena zvezda 1–2 hosszabbítás után, tj. a Crvena zvezda 3–2-es összesítéssel.

Kapcsolódók

Kimaradt?