Tündérvár és istenháza – Bemutatják Székely Árpád legújabb fotóalbumát

Vetítéssel egybekötve mutatják be Székely Árpád legújabb, Tündérvár és istenháza című fotóalbumát szeptember 17-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldi Vadászati Kiállítás előadótermében.

A gelencei származású földrajztanár eddig több erdélyi túrakalauzzal örvendeztette meg a természetjárókat. Tündérkert a hegyek között – Tájak, tavak és virágok az Erdélyt ölelő Kárpátokban című könyvét éppen egy éve mutatták be, most legújabb, Tündérvár és istenháza című fotóalbumát ismerhetik meg az érdeklődők, amelyben ezúttal természeti kincseink helyett épített értékeinkre hívja fel a figyelmet.

A nagyméretű fotóalbum a történeti Erdély és környékének (Máramaros, Bukovina, Olténia) kiemelt és kevésbé ismert épített örökségét: ódon templomait, festői hegykeretű várait és pompás várkastélyait foglalja össze 438 felvétel segítségével 348 oldalon.

A fotóanyag témakörökbe csoportosított és a román korra, gótikára és reneszánszra irányuló, alapos betekintést nyújtó leírások és korabeli idézetek sokaságával párosul. Többek között olyan témaköröket érint, mint a királyföldi erődtemplomok, székelyföldi vártemplomok, bukovinai festett kolostortemplomok, díszes kapuzatok a román kortól a klasszikus, internacionális és késő gótikán át a reneszánszig, gótikus zárókövek és szentségtartók, szárnyas oltárok és intarziás stallumok, kazettás mennyezetek, freskók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?